Hivatalosan is bejelentette Nagy Zsombort az ZTE

Marad az NB I.-ben a védő.

Az MTK Budapesttől való távozást követően is marad az NB I.-ben Nagy Zsombor: a 27 éves szegedi védő a Zalaegerszeggel kötött szerződést.

Bizonyítani szeretnék mindenkinek, magamat is beleértve, hogy itt a helyem az NB I-ben. Szerintem erre Zalaegerszeg tökéletes hely lesz, sok az ismerős arc, nagyon tetszik a klub irányvonala és már a kezdetektől azt éreztették velem, hogy számítanak rám. Állok elébe, ha harcolnom kell a pozíciómért, ez korábban sem volt másképp. Nem ismeretlen ez a feladat számomra, de mint mondtam, a hétköznapokban az edzéseken, hétvégén pedig a mérkőzésen szeretnék bizonyítani – mondta új klubja honlapján Nagy Zsombor, aki 2+1 éves szerződést írt alá a zalaiakkal.