Megnyerte első nyári felkészülési meccsét a Szeged-Csanád GA II., amely a szintén NB III.-as Dunaújváros ellen játszott felkészülési mérkőzést. A szegedieknél Barrow duplázni tudott, valamint Nagy Dániel volt eredményes. A két csapat szerdán ismét találkozik egymással, akkor a Dunaújváros lesz a házigazda.
– A hosszú szezon és a rövid pihenő után hétfőn elkezdtük a felkészülést. Mivel kevesebb idő áll rendelkezésünkre, ezért rögtön az első hétre leszerveztük ezt az edzőmérkőzést. Bátran és agresszíven játszottunk egy erős ellenféllel szemben. Ez nagyon fontos jelen pillanatban! Voltak ugyan hibák, de ez természetes ilyenkor. Érkezett 2-3 új játékos, illetve néhány 2008-as születésű fiatalt is felhoztunk, de ahogy mondtam, jól néztünk ki. Szép gólok szereztünk. Kimaradt néhány helyzet, ezekre jobban oda kell figyelni a jövőben. Ez a győzelem nagy löketet adhat fiatal csapatunknak a folytatásra nézve – fogalmazott Bilics Igor, a csapat vezetőedzője.
Felkészülési mérkőzésen
Szeged-Csanád GA II.–Dunaújváros 3–1 (2–1)
Szegedi gól: Nagy D., Barrow (2).




