Drámai csatát hozott a vármegyei kupacsata, búcsúzott a Mártély

Két párharc maradt vasárnapra.

Vármegyei derbit vívott a kupa első fordulójában a Bordány és a Makó: az első félidő végén a vendégek Pataki találatával kerültek előnybe. A szünet után jóval több lehetőség adódott mindkét oldalon, de Márton Ákos fejesével a Bordány egyenlített. A végjátékban mindkét fél megnyerhette volna a meccset, de kimaradtak a lehetőségek, vagy a két kapus mutatott be nagy védést – így maradt az 1-1, ezzel pedig jöhetett a kétszer 15 perces hosszabbítás.

A ráadás is izgalmas pillanatokat hozott, mert bár a Bordány büntetőhöz jutott, azonban kihagyta azt, miután Garamvölgyi kivédte a tizenegyest. A hosszabbítás első félidejének végén azonban mégis előnybe került Márton szöglet utáni fejessel szerzett találatának köszönhetően. A meccs végére a hazaiak emberhátrányba kerültek, de sikerült megtartaniuk az eredményt: a Bordány jutott be a következő körbe.

A BLSZ I.-ben szereplő 43. számú Építők SK-t fogadta a vármegyei II. osztályú Mártély a Mol magyar kupa első fordulójában. Bár a meccs korai szakaszában lesgólig jutottak a fővárosiak, a folytatásban a Mártély is betalálhatott volna – igaz, a budapesti csapat a felső lécet is eltalálta. Egy órányi játékot követően egy szabadrúgást követően a lecsorgót Kocsis közelről lőtte be, ezzel hátrányba került a Mártély. A hazaiak ugyan mindent megtettek az egyenlítésért, de ez végül nem sikerült: egy szoros, kiélezett meccsen búcsúzott a Mártély.

MOL Magyar kupa, 1. forduló

Vasárnap, 16.30

DB Futball Bordány–Makó FC 2–1 (1–1, 0–1) – hosszabbítás után
Bordány, vezette: Tóth Róbert (Berger, Kiss L.)
Bordány: Pintér – Heipl B. (Kis L., 62.), Márki, Meszes, Kovács Zs. (Kovács D., 70.), Visnyei, Fodor (Márton, 62), Sárkány (Kovács K., 53.), Kártyás, Heipl Á. (Rácz M., a szünetben), Baranyi. Edző: Forgács Dávid.
Makó: Garamvölgyi – Molnár D., Beregszászi, Borbély Sz. (Olasz, 75.), Vas, Frank, Pepó (Beke, 59.), Dancsó, Vajna, Pataki, Miletic. Edző: Retek Flórián.
Gól: Márton (77., 105.), ill. Pataki (40.).
Kiállítva: Rácz M. (119.).
A 96. percben a Bordány tizenegyest hibázott.

Mártély SK–43. Számú Építők SK 0–1 (0–0)
Mártély, vezette: Bálint Attila (Medovarszki, Mákos).
Mártély: Papp D. – Mátrai, Jesenszki, Nagy Gy., Papp Z., Kristó, Papp E., Szeredi (Brizik-Bodrogi, a szünetben), Mucsi, Komlósi, Tanács. Edző: Csernus István.
43.számú Építők SK: Sz. Varga – Kmetykó, Varga R., Gyurkó, Scheiber, Kocsis B. (Ancsin, 90.), Radócz (Mártonfi, 57.), Kovácsréti, Laukó, Jakab, Erdős (Pálmai, 77.). Edző: Sólyom Ferenc.
Gól: Kocsis (64.).