Dráma Szentesen, a Tiszasziget és a Csongrád is magabiztosan nyert

Elrajtolt a vármegyei I. osztály.

A Tiszasziget és a Csongrád aratta a vármegyei I. osztály nyitófordulójának legnagyobb arányú sikerét. A nagy átalakuláson átesett szigetiek a nyáron szintén sok változást megélt Mórahalom otthonában nyertek 5-1-re, igaz, a meccs utolsó pillanataiban két gólt is szereztek. Szintén néggyel nyert a Csongrád is, amely két duplázónak köszönhetően nyerte a két feljutó csapat csatáját.

Egyaránt háromgólos különbséggel kezdett az Algyő és a Sándorfalva is, az előző szezon két dobogósa a Deszket, valamint a Hódmezővásárhelyi TUS-t győzte le a nyitányon. A legdrámaibb meccset Szentesen játszották, ahol a Makó a 95. percben szerezte meg a győzelmet jelentő találatot.

Vármegyei I. osztály, 1. forduló

17.30

Kéménygyártó-Mórahalom VSE–Tiszasziget 1–5 (0–2)
Mórahalom, vezette: Kiss Richárd (Gera, Csöngető).
Mórahalom: Szili – Rajsli, Nyíri, Szalai, Tischner, Szűcs D., Farkas Á. (Monostori, 75.), Borsos, Jójárt, Bokányi, Császár (Oláh, a szünetben). Edző: Paksi Péter.
Tiszasziget: Kiss D. – András, Papp Á., Bozsik (Szabó D., 81.), Szilágyi, Duray (Kovács K., 87.), Kopasz (Patai, 60.), Baka, Rédei, Bánóczki, Farkas F. Edző: Nyerges Dániel.
Gól: Bokányi (57.), ill. Papp Á. (30.), Kopasz (33.), Patai (81.), Baka (90.), Rédei (92.).

Csongrád-Draxi Gép Kft.–SZEOL SC-FK Szeged 4–0 (2–0)
Csongrád, vezette: Pap Zsigmond Csaba (Dr. Kádár Németh, Zámbó)
Csongrád: Franciskovic – Kanász-Nagy (Arany, 84.), Takács Á., Péter (Balogh B., 84.), Dovics, Lévai (Borda, a szünetben), Czékus (Nagy Á., 62.), Barta, Sarusi (Szántai-Kis, 76.), Palásti, Bencze. Edző: Bíró Mihály.
SZEOL SC-FK Szeged: Vlad – Giba, Tóth M., Bárkányi (Mogyorósi, 79.), Csehó, Hegyesi B., Jugyák (Dóra, 62.), Buchholcz, Hajdú (Fodor, 62.), Miklós, Tóth Á. (Herczeg, 34.). Edző: Tóth János.
Gól: Barta M. (17., 76., a másodikat 11-esből), Bencze (23., 52.).

M-Perfect Home-Algyő–Deszki SC 3–0 (1–0)
Algyő, vezette: Dobó Attila (Burzon, Gargya)
Algyő: Szabó G. – Bozóki R., Horváth A., Kardos (Varga Z., 57.), Szabó L. (Bozóki J., 75.), Dudás (Daróczi, 66.), Hegyi (Godó, 57.), Kónya (Farkas G., 57.), Forró, Semjényi, Rébék. Edző: Fülöp Tibor.
Deszk: Mészáros L. – Márkus (Zatykó, 77.), Faragó-Barát, Pióker Ti., Pióker Ta. (Kovács B., 63.), Néma (Szabó Á., 70.), Szántó, Adamov, Csehó, Vörös, Baucic. Edző: Kiss Máté.
Gól: Szabó L. (6.), Rébék (50.), Godó (74.).

Hódmezővásárhelyi TUS–Sándorfalva 0–3 (0–1)
Hódmezővásárhely, vezette: Bartucz Tamás (Kócsó, Tihanyi).
Hódmezővásárhelyi TUS: Kovács A. – Vass M. (Török, 54.), Tóth J., Bánfi, Marton, Becsek (Kecskeméti, a szünetben), Horváth Á. (Orovecz, 64.), Rau (Telek, 41.), Nagy A., Pacskó, Kis D. (Tatár, 57.). Edző: Horváth Zoltán.
Sándorfalva: Sági – Molnár M., Bácsi, Oláh (Varga R., 59.), Babolek (Dancsok, 71.), Juhász, Koncz (Buzai, 79.), Bitó (Csicsely, 71.), Rabecz V., Széll (Rabecz B., 59.), Gyuga. Edző: Antal Krisztián.
Gól: Babolek (43.), Bitó (58.), Csicsely (88.).

Szentesi Kinizsi–Makó FC 0–1 (0–0)
Szentes, vezette: Barta Norbert István (Dr. Tapodi, Vereska)
Szentesi Kinizsi: Kotvics-Varga – Bartucz B., Lázi (Harkai, 90.), Mészáros, Rostás, Illés (Tóth I., 62.), Bartucz P., Papp M., Koncz, Mihály (Ökrös, 75.), Vincze. Edző: Szöllősi Ferenc.
Makó: Garamvölgyi – Molnár D. (Fancsali, 85.), Beregszászi, Vas, Kardos (Czebe, 85.), Frank, Dancsó (Pepó, 72.), Vajna, Pataki (László, 72.), Miletic (Borbély B., 80.), Isaszegi. Edző: Retek Flórián.
Gól: Beregszászi (95.).