NB I.-es ellenfelet kapott a HFC a kupában

Sorsoltak a Mol magyar kupa 3. fordulójára.

Az M4 Sport élő adásában elkészítették a Mol magyar kupa 3. fordulós párosításait, ahol a legjobb 32 csapat közé jutás lesz majd a tét. A sorsolást két Csongrád-Csanád vármegyei csapat várhatta, a Sándorfalvát búcsúztató Hódmezővásárhelyi FC, valamint az NB I.-es és NB II.-es klubok által bekapcsolódó Szeged-Csanád Grosics Akadémia.

Mivel az élvonalbeli klubok kiemeltek voltak, így egymást nem kaphatták a sorsoláson, így először a 12 NB I.-es csapat kapott ellenfelet. A Hódmezővásárhelyi FC a tavalyi évhez hasonlóan ismét egy élvonalban szereplő csapatot fogadhat majd, hiszen a Diósgyőr került a HFC mellé.

A Szeged-Csanád Grosics Akadémia NB III.-as ellenfelet kapott a sorsoláson, így a versenykiírás értelmében idegenben lép majd pályára ebben a körben. A szegediek ellenfele a Dorog lesz a szeptember 13-14-én esedékes fordulóban, a pontos időpontok később lesznek ismertek.

A továbbjutás egy meccsen dől majd el, amennyiben döntetlent hozna a 90 perc, úgy kétszer 15 perc ráadás, majd büntetőrúgások döntenek a továbbjutó kilétéről.

Mol magyar kupa, 3. forduló (szeptember 13-14.)

Hódmezővásárhelyi FC–Diósgyőr
Dorog–Szeged-Csanád Grosics Akadémia