Az első a másodikhoz utazik a vármegyei I. osztály hetedik fordulójában: a mezőny egyetlen hibátlan csapata, a Sándorfalva a Tiszasziget vendége lesz szombaton. A két csapat közelmúltbeli kupameccsét Sándorfalván a hazaiak magabiztosan nyerték (7-0), most viszont a szigetiek lesznek a pályaválasztók. A veretlenségét elveszítő Bordány Csongrádon folytatja a szezont, a derbit megnyerő Szentes a Mórahalomhoz utazik, a pont nélkül álló Deszkre és Hódmezővásárhelyi TUS-ra sem vár könnyű meccs, míg az idegenben százszázalékos Makó a SZEOL SC-FK Szeged vendége lesz.
A vármegyei II. osztályban szomszédvári örökrangadót rendeznek, a Mártély a Mindszentet fogadja a hatodik fordulóban. A mártélyiak csak három bajnokinál járnak idén, míg a Mindszent öt meccset játszott, ám mindketten veretlenül várhatják az egymás elleni csatát – a Mártély ráadásul mindösszesen egy gólt kapott eddig. A mindszentiekkel azonos pontszámmal álló, ám jobb gólkülönbséggel bíró, így listavezető Algyő II. a pont nélküli sereghajtót, a Tömörkényt fogadja.
A vármegyei III. osztályban a Földeák és a Székkutas áll öt meccs után 15-15 ponttal, előbbi a pont nélkül álló Mórahalom II. vendége lesz, míg a Székkutas a kilencpontos Kisteleket fogadja.
Vármegyei I. osztály, szombat, 16 óra:
Kéménygyártó-Mórahalom VSE–Szentesi Kinizsi
Csongrád-Draxi-Gép Kft.–DB Futball Bordány
M-Perfect Home-Algyő–Hódmezővásárhelyi TUS
Deszki SC–Clean Star Complex Dorozsma
Tiszasziget–Sándorfalva
17 óra: SZEOL SC-FK Szeged–Makó FC.
Vármegyei II. osztály, szombat, 16 óra:
Öttömös–Balástya
Domaszék–Röszke
Mártély–Mindszent
UTC–Csengele
Vasárnap, 16 óra:
Ásotthalom–Csanytelek
St. Mihály–Tiszasziget II.
Algyő II.–Tömörkény
Vármegyei III. osztály, szombat, 16 óra:
Székkutas–Kistelek
Kiszombor–Üllés
17 óra:
Hódmezővásárhelyi TUS II.–Apátfalva
Vasárnap, 15 óra:
Makó FC-Duocor-Givaudan–Földeák
16 óra:
Mórahalom II.–Zsombó.
A Pusztamérges–Forráskút meccset november 22-re halasztották, a Sándorfalva II. szabadnapos.
Vármegyei IV. osztály, Homokháti csoport
Szombat, 16 óra:
Zákányszék–Ópusztaszer
Kiskundorozsma II.–Ruzsa
Vasárnap, 9 óra:
Pázsit–Tömörkény
16 óra:
Balástya II.–Dóc-Sándorfalva
A Csanytelek II. szabadnapos.
Tisza-Maros csoport, szombat, 16 óra:
SZVSE-Gyálarét–HFC-Erzsébet
Eperjes–Csanádpalota
FC Szegvár–Szatymaz-Sándorfalva
Vasárnap, 16 óra:
Nagymágocs–Kübekháza.




