A vármegyei futball szombati eredményei

Zárul a megyekettő és a megyehárom is.

Ha nehezen is, de a tizenharmadik győzelmét is megszerezte a vármegyei I. osztályban a Sándorfalva, a Csongrád megnehezítette az éllovas dolgát. Szintén megszenvedett a három pontért a Makó, amely bár kétgólos előnyben is volt, a Hódmezővásárhelyi TUS egyenlíteni tudott, de a Maros-partiak a végjátékban otthon tartották a pontokat. Ottlik Márk duplájával győzött a rangadón a Dorozsma az Algyő ellen, ezzel az algyőiek lecsúsztak a dobogóról, míg a Bordány lezárta vereség-szériáját, pont nélkül debütált a Szentes új edzője. A Tiszasziget a szünet utáni játékával vitte el a három pontot a SZEOL-SC FK Szeged otthonából, a Mórahalom pedig Deszken aratott értékes győzelmet.

Az őszi utolsó fordulóban szerezte meg idei első idegenbeli győzelmét a Balástya, amely Csengelén aratott győzelmet a vármegyei II. osztály nyitómeccsén.

A Mindszent telelhet az élen a vármegyei II. osztályban, miután legyőzte a Tiszasziget II.-t, az UTC minimális különbséggel verte az Ásotthalmot, de így másodikként várhatja majd a tavaszi folytatást. Leszakadt az Algyő II., amely ezúttal Csanyteleken maradt pont nélkül, a Röszke magabiztosan nyert a Tömörkény ellen, a Domaszék pedig a St. Mihállyal szemben tartotta otthon a pontokat. Bár két góllal is vezetett az Öttömös Mártélyon, a hazaiak döntetlenre mentették a meccset.

A vármegyei III. osztályban döntetlent játszott a Földeák Zsombón, azonban őszi elsősége még nem biztos, hiszen a Székkutasnak két elmaradt meccse is van – a rivális ugyanakkor vereséget szenvedett Kiszomboron. A Sándorfalva II. magabiztosan nyert Pusztamérgesen, a Forráskút pedig az Apátfalvát győzte le.

Vármegyei I. osztály

13.30:
Deszk–Kéménygyártó-Mórahalom VSE 1–3 (0–1)
Gól: Csehó (53.), ill. Szűcs (18.), Erhardt (58.), Gallyas (82.).

Sándorfalva–Csongrád-Draxi-Gép Kft. 2–1 (1–1)
Gól: Bácsi (24.), Rabecz V. (67.), ill. Gyuga (27., öngól).

Clean Star Complex Dorozsma–M-Perfect Home-Algyő 2–0 (2–0)
Gól: Ottlik Márk (27., 36.).

Makó–Hódmezővásárhelyi TUS 5–3 (3–1)
Gól: Vajna (12.), Frank (31., 71.), Vas (38.), Isaszegi (84., 11-esből), ill. Becsek (21.), Buzás (56.), Nagy A. (63.).

Szentesi Kinizsi–DB Futball Bordány 1–2 (0–1)
Gól: ifj. Mihály (58.), ill. Kovács K. (16.), Heipl B. (48.).

17 óra:
SZEOL SC-FK Szeged–Tiszasziget 0–4 (0–0)
Gól: Baka (52.), Bánóczki (71.), Szilágyi (75., 90.).

Vármegyei II. osztály

13.30:
Röszke–Tömörkény 6–1 (3–1)
Gól: Szalma G. (8.), Mulati D. (12.), Szekeres Á. (18., 51.), Szűcs V. (55.), Mészáros T. (84.), ill. Gémes Cs. (28.).

Domaszék–St. Mihály 4–0 (3–0)
Gól: Bende P. (21., 69.), Börcsök B. (31., 45.).

Mártély–Öttömös 2–2 (0–2)
Gól: Antal B. (71.), Papp E. (87.), ill. Ivkovic I. (29., 35.).
Kiállítva:Papp Z. (83., Mártély).

UTC–Ásotthalom 1–0 (0–0)
Gól: Kormos B. (88.).
Kiállítva: Papdi G. (67., Ásotthalom).

Mindszent–Tiszasziget II. 3–0 (2–0)
Gól: Ménesi D. (3.), Friedl M. (14., 11-esből), Sylmetaj M. (89.).

Csanytelek–Algyő II. 4–1 (1–1)
Gól: Sztojka K. (32., 80.), Kurucz Á. (75.), Józsa D. (89.), ill. Bozóki J. (44.).

Pénteken játszották:
Csengele–Balástya 0–2 (0–1)
Gól: Malatinszki Á. (33.), Muró K. (71.).

Vármegyei III. osztály

13.30:
Zsombó–Földeák 2–2 (0–2)
Gól: Király S. (57.), Péter S. (86.), ill. Fóris A. (31.), Nagy K. (42.).

Pusztamérges–Sándorfalva II. 0–7 (0–2)
Gól: Bakos M. (32., 56.), Tápai M. (43., 11-esből), Gera G. (61.), Tóth Á. (63.), Kis O. (65.), Bitó R. (75.).

Kiszombor–Székkutas 2–0 (1–0)
Gól:Dongó D. (42.), Kórász I. (59.).

Forráskút–Apátfalva 4–0 (3–0)
Gól: Kozma Z. (3., 28.), Puskás Cs. (44.), Berta M. (46.).
Kiállítva: Puskás Cs. (68., Forráskút), ill Kardos B. (55.), Kereszturi B. (89., mindkettő Apátfalva).

Kistelek–Makó FC-Duocor-Givaudan 2–0 (1–0)
Gól: Cseh R. (35.), Ornyik A. (47., öngól).

Vármegyei IV. osztály, Homokháti csoport

11 óra:
Kiskundorozsma II.–Ópusztaszer 2–3 (1–0)
Gól: Kósa L. (21.), Balogh D. (80.), ill. Kovács M. (81., 84.), Kun E. (90.).

Tisza-Maros csoport

12.00:
Szegvár–Kübekháza – ELMARADT

13.30:
Nagymágocs–SZVSE-Gyálarét 1–3 (0–1)
Gól: Gelemboczki M. (71.), ill. Bóta E. (5., 65., 72., a másodikat 11-esből).