Egy-nullás csongrádi vezetésnél félbeszakadt a Csongrád–Kiskundorozsma meccs a vármegyei I. osztályban, a 23. percben egy vétlen ütközést követően az egyik csongrádi játékos nekiesett a korlátnak, aminek következtében elveszítette az eszméletét és mentő szállította el a helyszínről – a találkozó így félbeszakadt.
Csere nélkül állt fel a Mórahalom a Sándorfalva ellen, és az utolsó tíz percig pontszerzésre állt a listavezetővel szemben, a vendégek azonban végül ha nehezen is, de elvitték a három pontot Mórahalomról. Nem hozott gólt a forduló rangadója Algyőn, a hazaiak tíz emberrel fejezték be a meccset. Továbbra is veretlen hazai pályán a Tiszasziget, amely ezúttal a Bordány ellen győzött saját szurkolói előtt. Az alsóházi derbit a Deszk nyerte meg, amely az utolsó tíz percben fordított a SZEOL SC-FK Szeged ellen, és a 91. percben szerezte meg a három pontot jelentő találatot. Vásárhelyen győzött a Szentesi Kinizsi, amely ezzel egy hatmeccses nyeretlen szériát zárt le.
A IV. osztály Homokháti csoportjában döntetlen lett a Kiskundorozsma II. és a Zákányszék rangadója.
Magabiztosan jutott tovább a kupában a Balástya, amely a Nagymágocs vendégeként tudott nyerni.
Vármegyei I. osztály
13.00:
Tiszasziget–DB Futball Bordány 3–0 (1–0)
Gól: Baka (10.), Skribek B. (55.), Rédei (71.).
M-Perfect Home-Algyő–Makó 0–0
Kiállítva: Semjényi (70., Algyő).
Csongrád-Draxi-Gép Kft.–Clean Star Complex Dorozsma 1–0-ás állásnál félbeszakadt
Kéménygyártó-Mórahalom VSE–Sándorfalva 1–2 (0–0)
Gól: Erhardt (51.), ill. Koncz (52.), Rabecz V. (81.).
16.00
Deszk–SZEOL SC-FK Szeged 2–1 (0–1)
Gól: Szántó (80.), Csehó (91.), ill. Frankó (14.).
17.00:
Hódmezővásárhelyi TUS–Szentesi Kinizsi 1–4 (1–2)
Gól: Nagy A. (7.), ill. Papp M. (27., 55.), Zsíros (30.), Illés (82.).
Kiállítva: Becsek (84.), Tószegi (93., mindketten Hódmezővásárhelyi TUS).
Vármegyei III. osztály
13.00
Székkutas–Kistelek 1–0 (0–0)
Gól: Szikszai Á. (73.).
Pusztamérges–Forráskút 1–9 (0–6)
Gól: Fajkó R. (71.), ill. Kozma Z. (7.), Bálint M. (12., 43.), Halászi Á. (23., 39., 66., 83.), Gyuris P. (35., 11-esből), Mészáros N. (73.).
Vármegyei IV. osztály, Homokháti csoport
13.00
Kiskundorozsma II.–Zákányszék 1–1 (1–0)
Gól: Balogh D. (31.), ill. Hassan Y. (48.).
14.00
Dóc-Sándorfalva–Tömörkény II. 4–0 (1–0)
Gól: Tóth A. (21., 58.), Huszka M. (70.), Ézsiás L. (88.).
Nemes István Csongrád-Csanád vármegyei kupa, 2. forduló
13.00
Nagymágocs–Balástya 0–8 (0–4)
Gól: Törköly T. (22., 83.), Malatinszki Á. (24.), Muró K. (33., 54.), Bürgés J. (36.), Tóth G. (76.), Dorogi A. (86.).




