
Gyulán fogadta a román másodosztáyú UTA Aradot a Szeged 2011-Grosics Akadémia, ez volt a gárda, és egyben Goran Kopunovics első idei mérkőzése. A csapatban két próbázó kapott helyet, a védelem jobb szélén az új edző számára az előző, siófoki állomáshelyéről ismer, 20 éves Tamaskó Ádám, valamint az idei bajnokságban a Zalaegerszegben négy gólig jutó 25 éves csatár, Kertész Tamás.
Ugyan az aradiaknak adódtak nagyobb lehetőségeik, de mintegy tíz perccel a szünet előtt egy szöglet után lekontrázta ellenfelét a Szeged-Grosics, és a szépen felépített támadást Kertész Tamás fejezte be fejjel. Az utolsó öt percben azonban kétszer is hibázott a szegedi védelem, az Arad pedig mind a két lehetőséget kíméletlenül kihasználta, így megfordította a meccset még az első félidőben.
A fordulást követően hamar jött az egyenlítés, és az első szegedi gólhoz hasonló támadás végén ezúttal a csereként érkező Zádori Krisztián volt a befejező, aki szintén fejjel volt eredményes. A hátralévő időben sok minden már nem történt, küzdelmes mérkőzésen 2-2-s döntetlennel nyitotta a felkészülési meccsek sorát a Szeged 2011-Grosics Akadémia.
Ahogy arról már beszámoltunk, szombaton Szegeden láthatjuk a csapatot, ugyanis a szerb élvonal jelenlegi harmadik helyezettjét a kiskundorozsmai műfüves pályán fogadja Goran Kopunovics együttese, a találkozó 12 órától kezdődik.
Felkészülési mérkőzésen:
Szeged 2011-Grosics Akadémia – UTA Arad 2-2 (1-2)
Szeged, I. félidő: Szántai – Tamaskó, Causic, Farkas M., Katona, Horváth A., Coroian, Molnár J., Kertész, Szabó P., Germán.
II. félidő: Molnár P. – Zabari, Causic (Farkas M.), Papp F., Achim, Hegedűs, Povázsai, Pászka, Kertész (Balogh G.), Nicorec, Zádori. Vezetőedző: Goran Kopunovics.
Gól: Kertész, Zádori.
Goran Kopunovics: – Az NB II-ben is sok, az UTA Aradhoz hasonló stílusban futballozó csapattal fogunk játszani, hasznos edzőmeccsen vagyunk túl, amely alatt még jobban megismerhettem a csapatomat. Reális volt a döntetlen, mert bár szép gólokat szereztünk, de hátul hibáztunk is. Örülök a szerzett góljainknak, hiszen ezeket nem pontrúgásból értük el, pozitívan állok a folytatáshoz, lépésről-lépésre haladunk előre.
Fotó forrása: Török János /delmagyar.hu
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB II
# | Csapat neve | Pont |
---|---|---|
1. | DVSC | 80 |
2. | VASAS FC | 79 |
3. | GYIRMÓT FC GYŐR | 78 |
4. | PMFC | 64 |
5. | FC AJKA | 62 |
6. | BUDAÖRS | 59 |
7. | SZOLNOKI MÁV FC | 57 |
8. | SOROKSÁR SC | 57 |
9. | SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA | 56 |
10. | NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC | 55 |
11. | SZOMBATHELYI HALADÁS | 54 |
12. | WKW ETO FC GYŐR | 46 |
13. | BFC SIÓFOK | 45 |
14. | BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE | 44 |
15. | DOROGI FC | 44 |
16. | SZENTLŐRINC | 42 |
17. | AQVITAL FC CSÁKVÁR | 38 |
18. | KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC | 33 |
19. | KOLORCITY KAZINCBARCIKA | 33 |
20. | DEAC | 23 |