Csupán egyetlen meccs volt, ahol nem három pontot szerzett a Makó II. a Csongrád megyei II. osztályban: a gárda csak a Kiszombortól kapott ki, az összes többi, 14 mérkőzésén nyerni tudott, így igen magabiztosan vezet féltávnál a bajnokságban.
– Elsősorban a játékosok kvalitása nő az osztály fölé. Voltak ugyan szoros győzelmeink, de olyan összetartó erő van a csapaton belül, amely rendre átlendít bennünket a nehezebb pillanatokon – mondta a delmagyar.hu-nak Erdélyi Mátyás, a csapat edzője. Kiemelte, a mellett, hogy sok mindent megéltek már közösen a keret tagja, renttentően szeretnek futballozni. – Ez helyezhet bennünket a többi csapat fölé. Mi tényleg ünnepként tekintünk arra, hogy hétvégén pályára léphetünk, ráadásul szívesen töltjük egymás társaságában az időnket, a meccseken kívül is.
A csapat jövője attól is függ, hogy a klub első csapata bennmarad-e az NB III-ban, hiszen amennyiben kiesne a Makói FC a Közép csoportból, akkor nem szerepelhet egy osztályban a két csapat, így a feljutás kérdése ezzel el is dőlne a Makó II. számára. A csapathoz Oravecz Bence csatlakozott Nagylakról, Apátfalváról pedig Karsai Gábor és Ocskó Noel csatlakozott a megyekettő őszi bajnokához, amelyet mindössze Kovács Dániel hagyott el, aki Kiszomborra távozott.
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - Megyei II. osztály
# | Csapat neve | Pont |
---|---|---|
1. | Deszk SC | 65 |
2. | MAKÓ FC II | 55 |
3. | SÁNDORFALVA SK | 50 |
4. | KSE BALÁSTYA | 48 |
5. | Tömörkény KSE | 47 |
6. | FK 1899 SZEGED | 46 |
7. | MÁRTÉLY SK | 44 |
8. | St. Mihály FC | 43 |
9. | Csanytelek SC | 34 |
10. | MINDSZENTI SC SE | 33 |
11. | CSENGELE KSE | 27 |
12. | ZÁKÁNYSZÉK KSK | 21 |
13. | ÜLLÉSI ISE | 20 |
14. | FÖLDEÁK TC | 12 |
15. | NAGYMÁGOCS SE | 0 |