Február végén műthetik Gajda Márkót

A keresztszalag-szakadást szenvedett fiatal vásárhelyi futballista minimum fél évig nem futballozhat – de nem bánja, hogy Csákvárra szerződött.

– Január 13-án az egyik edzésen beleszálltak a combomba, a támaszkodó, bal lábamba és hátrahajlott a térdem. Elvileg 90%-ban elszakadt. A műtétem, ha minden igaz február végén lesz, mivel az ízületi tok is sérült és begyulladt, így csak 6 hét után lehet műteni. Ha most megtennék, akkor 30% esély van arra, hogy nem fogom tudni utána kinyújtani a lábam – nyilatkozta Gajda Márkó az Oldalvonalnak.

Márkó felépülése várhatóan minimum hat, de lehet, hogy kilenc hónapot vesz igénybe. A 18 éves játékos a nyáron került Csákvárra a Budapest Honvéd U19-es csapatától. – Nagyon örülök, hogy így alakultak a dolgok. Jól érzem magam Csákváron, óriási élmény, hogy olyan játékosok a csapattársaim, mint Polonkai Attila, Sándor György és a többiek. Nagyon sokat tanulhatok tőlük. A Csákvár számomra nem csak egy csapat, hanem a második családom, örülök, hogy tagja lehetek ennek a brigádnak. – fogalmazott.

A vásárhelyi futballista úgy érzi, sokat fejlődött a fél év alatt, összességében pedig pozitívan értékeli ezt a szezon a fejlődés szempontjából. – Bízom benne, hogy nem lesz akadály a rehabilitációm során és a nyári felkészülés során már 100%-os edzés munkát végezhetek. A helyzetünk a tabellán nem reális, ott a helyünk a középmezőnyben. A Csákvárnak az NB II-ben a helye. A sérülésem alatt is azon leszek, hogy ahogy tudom, segítsem a csapatot, a „családom”! Hajrá Csákvár!

Fotó forrása: mlsz.hu