Játékvezetői tanfolyam indul januárban

Megfelelő létszám esetén több városban is elindul a tanfolyam.

2026.január 13-án indul a következő alapfokú játékvezetői tanfolyam Szegeden: amennyiben azonban megfelelő létszám jön össze, akkor Hódmezővásárhelyen, Makón és Szentesen is indul tanfolyamon.

Az elméleti foglalkozásokat várhatóan kedden és csütörtökön 18 és 20 óra között tartják, míg a gyakorlati foglalkozásokat egy-egy hétvégi napon rendezik, a 40 órás tanfolyam várható befejezése március eleje.

A részvétel feltétel a betöltött 14. életév a vizsga napjáig, egy erkölcsi bizonyítvány, valamint a tanfolyam díjának befizetése. Nappali tagozatos diákok számára 10.160 forint, míg felnőttek számára 12.700 forint a tanfolyam, amelynek fizikai tesztjén való részvételéhez szükséges egy érvényes sportorvosi vizsgálat is. A tanfolyam foglalkozásainak 70%-án kötelező a részvétel.