NB III tabella megtekintése

Két búcsúzóra számítanak az NB III-ban

Ezúttal az NB III Csongrád megyei csapatainak sorsáról érdeklődtünk Önöknél.

Sajnos “nehezen” telik a tél a megyei NB III-as csapatok többségének, ugyanis a Makó, a Mórahalom és a Hódmezővásárhely is kieső helyen tölti az ünnepeket: egyedül a SZEOL várhatja nyugodtan a tavaszi folytatást.

Arról kérdeztük Önöket, hány csapatnak sikerülnek a bennmaradás az idény végére: összesen 57 szavazat érkezett, amelyből a legtöbbet, kereken 30-at a kettő opció kapott, azaz arra tippeltek a legtöbben, két csapatnak bizony búcsúznia kell az idény végén.

Igen magas számot kapott az is, hogy csak egy csapatunk marad bent: ez logikusan gondolva azt jelentené, hogy csupán a SZEOL marad bent, a többi három együttes kiesik 2018 tavaszán a megyei I. osztályba – erre az opcióra 19 szavazat érkezett.

Öten szavaztak arra, hogy csak egy megyei csapat búcsúzik, míg mindössze hárman gondolták úgy, hogy minden csapatunk megmenekül. A szavazatokat ezúton is köszönjük!

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
7.ESMTK57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.SZEKSZÁRDI UFC47
14.DUNAÚJVÁROS47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14