Úgy utazhatott az MTK-hoz a St. Mihály, hogy kettejük egymás elleni meccse előtt a dobogó harmadik fokán, fővárosi ellenfele előtt állt.
A patinás klub azonban hamar jelezte, hogy itt ma nem lesz esélye a szegedieknek: a tizedik percben Mayer Zsófia már a harmadik hazai találatot szerezte. Hódi Zsuzsanna lányainak csak a szépítés jött össze, a szünet után Mocsári Nikolett szerezte a szegediek becsületgólját, végül 7-1-re nyert az MTK – szégyenkezni valója azonban így sincs a St. Mihálynak, hiszen az ország legjobb utánpótlás-nevelő klubjai között állt helyt remekül idén.
A matematikai esélye még megmaradt a St. Mihálynak a harmadik helyre, de ehhez az kellene, hogy az MTK a hátralévő két meccse közül egyiket se nyerje meg. A St. Mihály a szezont április 29-én a Kóka ellen zárja Tápén.
Leány U16-os kiemelt bajnokság, 16. forduló
MTK – St. Mihály 7-1 (5-0)
Budapest, vezette: Válóczi György (Polgár Bence, Gyarmati Kristóf).
MTK: Pénzes – Pozsár, Szili, Bokor, Pápai, Gyolcsos, Benke (Hidasi, 66′), Mayer, Balogh M., Gravecz (Pásztor – a szünetben), Lőrincz (Fehér, 53′). Edző: Majláti Zsolt.
St. Mihály: Kelemen – Tóth A., Mészáros, Kalocsay, Juhász, Mocsári (Csinádi, 66′), Savanya, Török L., Nagy L., Vigh, Végh. Edző: Hódi Zsuzsanna.
Gól: Pápai (4), Mayer (2), Bokor ill. Mocsári.
Fotó forrása: Kovács Ferenc / szegedma.hu