Megemlékezett a magyar labdarúgás napjáról a Szeged-Csanád GA

A névadó szobránál koszorúztak.

November 25. a magyar labdarúgás napja, hiszen 1953-ban ezen a napon győzött a magyar válogatott a Wembleyben az angol válogatott ellen. A 6-3-as siker évfordulója, és az ünnepnap alkalmából a Szeged-Csanád Grosics Akadémia alapítója, Kiss-Rigó László, valamint a klub utánpótlás sportigazgatója, Takács Mihály és a szegedi klub utánpótlás edzői közösen koszorút helyeztek el Grosics Gyula emlékművénél a Szent Gellért Fórumban.

A név kötelez bennünket. Grosics Gyula alkotó ember volt, egy igazi erkölcsi mérce az Aranycsapatban, ebből kifolyólag szeretnénk méltóképpen megemlékezni róla és követni a példáját. A magyar labdarúgás napján megjelentettük a Grosics Szemle nevű szakmai kiadványunk idei második számát, ezzel is tisztelegve Gyula bácsi emléke előtt. Szakmai közösségünk továbbra is a magyar labdarúgás hű és alkotó része kíván lenni – idézi a klubhonlap Takács Mihályt.

(Fotó: Gémes Sándor)