
Ma kezdődik az oroszországi labdarúgó-világbajnokság: az egy hónapon át tartó tornán sajnos nem szoríthatunk a magyar válogatottnak, azonban pazar meccsekből így sem lesz hiányunk. Még el sem kezdődött a vébé, máris átalakulhattak az esélyek, hiszen a spanyolok szerdán menesztették szövetségi kapitányukat, a Real Madridhoz szerződő Julen Lopeteguit, akinek a helyére Fernando Hierro ugrik be – a hispánokra pénteken már ibériai derbi vár Portugália ellen.
Nehéz megjósolni, melyik válogatott érhet fel a csúcsra: erre a Békéscsaba 1912 Előrével az NB II-ben bronzérmet szerzett Szélpál Norbert sem vállalkozott. A 22 éves futballista csak annyit tippelt: a németek minimum elődöntőt játszanak Oroszországban is.
– Nekem nincs kedvenc csapatom, igyekszem majd végig figyelemmel kísérni a mérkőzéseket. Sok jó találkozót várok. Mivel rövidesen megkezdjük a felkészülést a következő bajnoki szezonra, gondolom, majd a vezetőink igyekeznek úgy alakítani az edzéstervet, hogy meg tudjuk nézni a vébémeccseket, hiszen az ott látottakból mi is sokat tanulhatunk. Az esélyeket illetően, ha tippelnem kell, úgy hiszem, hogy a címvédő németek ott lesznek a legjobb négy között – mondta a Tisza Volán nevelése a beol.hu-nak.