Megye II tabella megtekintése

Nyolc érkező Mindszenten

Legutóbb kikaptak a Bakstól.

Összesen nyolc labdarúgó csatlakozott a Mindszenthez: a keret tagjai július 13-a óta dolgoznak együtt, a foglalkozásokon pedig már az újak is részt vettek.

Csongrádról érkezett Hortobágyi Dominik, valamint Gémes Mihály Csongrádról, Bartyik Norbert és Rakozov Krisztián Székkutasról érkezett. A 23 éves Bódai Dániel lehet az egyik legnagyobb fogás, a HFC-től megszerzett játékos ugyanis NB III.-ban is több gólt szerzett korábban.

Mellette a futballt újrakezdő, legutóbb Mártélyon játszott Zimán Ádám, valamint Tódor Dániel található még az érkezők listáján, ő szintén Mártélyon játszott, míg Torma Dániel a Nagymágocs U19-es csapatától érkezett Mindszentre.

A csapat közben több edzőmeccset is játszott már, a Mártély elleni 4–4-es döntetlent követően a HFC II.-U19-es vegyes csapat ellen 7–5-ös vereséget szenvedett, legutóbb pedig a Bakstól kapott ki 5–2-re

Vasárnap 17 órától már a többi megyei csapathoz hasonlóan tétmeccs vár a Mindszentre, hiszen a megyei magyar kupa első fordulójában a megyehármas Pusztamérges otthonában lépnek pályára.

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - Megyei II. osztály

#Csapat nevePont
1.Deszk SC65
2.MAKÓ FC II55
3.SÁNDORFALVA SK50
4.KSE BALÁSTYA48
5.Tömörkény KSE47
6.FK 1899 SZEGED46
7.MÁRTÉLY SK44
8.St. Mihály FC43
9.Csanytelek SC34
10.MINDSZENTI SC SE33
11.CSENGELE KSE27
12.ZÁKÁNYSZÉK KSK21
13.ÜLLÉSI ISE20
14.FÖLDEÁK TC12
15.NAGYMÁGOCS SE0