Papp Milán Fehérváron folytatja

Kölcsönbe került a fehérváriakhoz.

Hivatalos honlapján közölte a Fehérvár FC, hogy kölcsönvette a Kecskeméttől Papp Milánt. A 23 éves szegedi védő karrierje korábbi szakaszában játszott már a Vidiben, akkor az NB III.-as csapatban kapott szerepet, legutóbb pedig szintén kölcsönben az NB II.-es Gyirmótban szerepelt.

Az az egy év olyan sokat adott nekem, hogy mindig titkos vágyam volt, hogy szeretnék visszatérni. A menedzseremnek mondtam, hogy ha van rá lehetőség, akkor szeretnék a Videotonban játszani, most összeálltak a csillagok, így nem is gondolkoztam másban. Nagy érzelmi töltet is van bennem, szeretnék valamit visszaadni a klubnak. A körülmények kifogástalanok, egy nagyszerű szakmai stáb is érkezett, minden adott ahhoz, hogy elérjük a céljainkat. Ismerem a másodosztályt, a fiatal korom ellenére már van olyan rutinom, amit hasznára tudok adni a csapatnak. Ez az az osztály, ahol mindenki meglephet mindenkit, de ez előny is lehet – nyilatkozta a klub honlapjának Papp Milán.

(Fotó: Fehérvár FC)