14 csapatos maradt a megyekettő mezőnye

A Pázsit már nem lép pályára hétvégén.

A Szegedi Pázsit SE-t kizárta az MLSZ Csongrád-Csanád megyei igazgatóságának versenybizottsága, így a szegedi csapat eredményeit törölték is. Mivel a csapat csak a Mindszent ellen szerzett három pontot, a többi mérkőzését elveszítette, így a többiektől három, vagy akivel kétszer találkozott már a Pázsit, azoktól hat pontot vontak le – a bajnoki címet és a dobogós helyeket illetően nem változott a helyzet, az Ásotthalom előnye ugyanúgy három pont a Bordány előtt, mint az eddigiekben.

A hétvégén elmaradt két mérkőzés ügyében is döntött a versenybizottság: a megyeháromban a Zsombó kapta meg a Szőreg elleni elmaradt meccs három pontját 3-0-ás gólkülönbséggel, és ugyanígy az Ópusztaszer is három pontot kapott az elmaradt, Szikáncs elleni találkozót követően.