NB III tabella megtekintése

350 nap után lőtt gólt a szegvári támadó

Puskás Zoltán felépült sérüléséből.

3–1-re nyert a Kecskemét az FTC II. ellen az NB III. legutóbbi fordulójában: a győzelemből a Bács megyeiek szegvári támadója, Puskás Zoltán góllal vette ki a részét, aki súlyos sérülését követően először volt kezdő.

– Természetesen, ezért is futottam ki a gólöröm után erőnléti edzőnkhöz, Buzási Petihez. Azt tudni kell, hogy az ő hozzáértő munkája nélkül nem sikerült volna így a visszatérés. Felnézek rá, biztos vagyok benne, hogy hosszú távon is a csapat segítségére lesz. Persze ez a történet több összetevős dolog volt, pontosan tudom, kiknek köszönhetek nagyon sokat, hálás is vagyok nekik – mondta a Kecskemét honlapjának a csatár.

Az év elején keresztszalag-szakadást szenvedett 27 éves játékos ősszel térhetett vissza, ám eddig csereként kapott lehetőséget, az FTC II. ellen viszont már kezdő volt.

– Hazudnék, azt mondanám, hogy nem lepett meg. Gombos Zsolt pénteken tette fel a kérdést, hogy elvállalnám-e. Egyeztettem Petivel előtte, majd igent mondtam. Nem szeretek habozni, de ezt a választ most át kellett gondolni és beszélni. Az nem volt kétség, hogy a térdem terhelhető, inkább fizikálisan voltam kíváncsi arra, hogy meddig bírom majd. Örülök, hogy tudtam segíteni egy picit, de a győzelem a csapat érdeme – tette hozzá.

Fotó forrása: Kecskeméti TE

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14