Hétvégi edzőmeccsprogram

Gólzáporos meccseket játszottak.

Még pénteken letudta a bajnoki főpróbát a Békés megyei I. osztályú Szarvas ellen a Hódmezővásárhelyi FC. Az NB III-as csapat 3-1-re nyert, betalált a Szentesi Kinizsitől érkező Antman Joshua is, így győzelemmel hangolt a HFC a bajnoki rajtra.

A két megyeegyes újonc, a Makó II. és a Deszk döntetlent játszott egymással.

Szombaton potyogtak a gólok: Szentesen összesen 11 született, ebből kilencet a Kurca-partiak szereztek a Félegyháza II. ellen. Balástyán is fordulatos, gólgazdag meccset vívtak, végül a megyeegyes Tiszasziget nyerni tudott, amelynek színeiben gólt szerzett Vajna Martin is, a 24 éves játékos tavaly a Makó II.-ben 13 gólt lőtt a megyekettőben, most viszont Tiszaszigetre igazolt.

Súlyos vereségbe futott bele az SZVSE az NB III.-ra készülő Békéscsaba II. vendégeként, a Vasutasoknál a korábban bejelentett bordányi trió (Lőrinc, Abadzic és Káposzta) mellett szerepet kapott Zékány Botond is, a 19 éves kapus tavaly a Szeged-Csanád GA II.-ben játszott, akárcsak Rádai Bálint, a 17 éves játékos az utánpótlás-bajnokságokban szerepelt többet. Hajrulovic Dániel a Bács megyei I. osztályú Bácsalmásban játszott tavaly, most az SZVSE-ben lépett pályára. Az NB II.-es játékosokkal is megerősített hazaiak végül 7-1-re nyertek.

Fordulatos meccsen végül döntetlent játszott egymással a Bordány és a DAFC Szeged, az FK Szeged pedig egy tízest rúgott a Zákányszéknek.

Vasárnap már meccsritmusban lépett pályára a Makó a szintén NB III.-as Füzesgyarmat ellen: Siha Zsolt csapata gól nélküli döntetlennel hangolt az egy hét múlva kezdődő bajnokságra.

Péntek

Szarvas–Hódmezővásárhelyi FC 1–3
Vásárhelyi gól: Bata K. (2), Antman J.

18.00
Makó II.–Deszk 2–2
Gól: Kardos, Kis Zs., ill. Adamov F., Táncos.

Szombat:

10.00
Szentesi Kinizsi–Kiskunfélegyháza II. 9–2
Szentesi gól: Péter J. (4), Bertók, Légrádi, Lőrincz, Bartucz, Mátéfi.

Békéscsaba II.–SZVSE 7–1 (3-0)

Balástya–Tiszasziget 4–6 (2-2)
Gól: Papp B., Vámos T., Tóth I., Tóth P. ill. Drágity, Godó (2), Vajna M., Bernát (2).

Bordány–DAFC Szeged 3–3 (1-2)
Gól: Bozsó, Szűcs D., Hajdu, ill. Fekete Á. (2), Cene.

FK 1899 Szeged–Zákányszék 10–0

18.00

St. Mihály–Ásotthalom 0–2 (Tápén)

Csengele–Kunszállás 4–2 (2-2)
Csengelei gól: Novák B. (2), Tóth Szi., Pekurár B.

Vasárnap

17.00
Makó–Füzesgyarmat 0-0