A hétközi fordulót követően vasárnap a harmadik játéknap mérkőzéseivel folytatódik az NB III.-as bajnokság: a Makó FC ismét hazai pályán játszik, a Hódmezővásárhelyi FC-re viszont kemény mérkőzés vár idegenben.
Négy nap alatt másodjára, két hét alatt pedig harmadjára is hazai pályán játszhat az NB III.-ban a Makó FC, amely ezúttal a Paksi FC II.-t fogadja. A hagymavárosiak ellenfele eddig mindkét bajnokiját megnyerte: igaz, két újonccal, a Gerjennel és a Balassagyarmattal találkozott – a makóiak viszont hétközben megszerezték az első sikerüket.
– Mindenképpen pontot, pontokat szeretnék szerezni vasárnap, tudjuk, hogyan kell készülni egy ilyen mérkőzésre, ahol egy kettes csapat ellen játszunk – mondta Siha Zsolt, a Makó edzője.
A Hódmezővásárhelyi FC a tavalyi bronzérmes FC Dabashoz utazik: igaz, az a dabasi csapat valamennyire átalakult, Bücs Zsolt személyében új edző is érkezett a csapathoz, viszont az első fordulóban 5-1-re nyerte a Rákosmente FC ellen: igaz, szerdán pont nélkül maradtak Szekszárdon.
– Bátrabban kell futballoznunk, talán az elmúlt időszak is rányomta a bélyegét a teljesítményünkre. Bízom benne, hogy folytatódik a csapatépítés, szerdán sajnos több gyengébb teljesítmény is jelentkezett, de ez a mi, a stáb feladata, hogy megtaláljuk a megfelelő összeállítást – mondta Koncz Zsolt, a HFC edzője.
A vasárnap 17.30-kor kezdődő Makó–Paks II. és FC Dabas–HFC mérkőzésekről élő eredménykövetővel jelentkezik a csfoci.hu!
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB III
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | IVÁNCSA KSE | 84 |
| 2. | KECSKEMÉTI TE | 80 |
| 3. | BUDAPEST HONVÉD-MFA II. | 73 |
| 4. | FC DABAS | 71 |
| 5. | FERENCVÁROSI TC II. | 70 |
| 6. | ESMTK | 57 |
| 7. | HR-RENT KOZÁRMISLENY | 57 |
| 8. | MONOR | 56 |
| 9. | DABAS-GYÓN FC | 55 |
| 10. | PAKSI FC II. | 52 |
| 11. | ÚJPEST FC II. | 51 |
| 12. | RÁKOSMENTE FC | 48 |
| 13. | DUNAÚJVÁROS | 47 |
| 14. | SZEKSZÁRDI UFC | 47 |
| 15. | VÁC FC | 47 |
| 16. | HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC | 46 |
| 17. | KÖRÖSLADÁNYI MSK | 40 |
| 18. | TAKSONY SE | 32 |
| 19. | SZEGEDI VSE | 24 |
| 20. | MAJOSI SE | 14 |




