Roppant fiatal Honvéd II.-vel találta magát szemben a Hódmezővásárhelyi FC vasárnap délután, a vendégeknek ugyanis a 18-at sem érte el az átlagéletkoruk. A motivált fiatalok viszont kétgólos előnybe kerültek a második félidő elejére, a HFC küzdött, de az a pici plusz hiányzott, ami a túloldalon megvolt. Végül a szépítés legalább összejött, de ezúttal is pont nélkül maradtak Mórahalmon a vásárhelyiek.
A Makó viszont megszerezte harmadik győzelmét, miután a forduló előtt nyeretlen Dabas-Gyón otthonában is nyerni tudott. Egy kemény, sok párharccal tarkított első félidőt követően nem született gól, a fordulást követően viszont egy remek akció után Pócs beadását Dóra passzolta közelről a Dabas-Gyón kapujába. Ez egyben három pontot is ért a Makónak, amely így már kilenc ponttal áll négy fordulót követően – és első idegenbeli mérkőzését rögtön sikerrel vette.
NB III. Közép csoport, 4. forduló
11.00
Hódmezővásárhelyi FC–Budapest Honvéd II. 1–3 (0-1)
Mórahalom, vezette: Bálint Attila (Pogonyi, Varga).
HFC: Weszelovszky – Zahorán (Németh K., 52.), Huszár, Ondrejó (Orovecz, 72.), Gyürki (Tapiska, 52.), Bata, Molnár Á., Mezei, Bány (Gyüre, 86.), Kiss K., Antman. Edző: Koncz Zsolt.
Honvéd II.: Dúzs – Varga G. (Kocsis G., a szünetben), Török, Pekár (Kamber, 78.), Németh B., Kerezsi (Nyitrai, 78.), Feledy, Rácz B. (Tarcson, 72.), Benczenleitner, Abacha, Keresztes (Kárász, 72.). Edző: Simon Miklós.
Gól: Kiss K. (89.), ill. Kerezsi (25.), Keresztes (56., 79.).
Kiállítva: Feledy (88.).
17.30
Dabas-Gyón–Makó FC 0–1 (0-0)
Dabas, vezette: Horváth Patrik (Szabó D., Szkrajcsics).
Dabas-Gyón FC: Ladányi – Molnár M. (Bessenyei, 78.), Kovács L., Kócsa, Gábor Lukács, Peres, Bene, Sitku (Szabó P., a szünetben), Karacs, Iván (Pusztai, 64.), Barta. Vezetőedző: Makrai László.
Makó FC: Bordás – Tamaskó, Juhász, Dóra (Magyar Gy., 90.), Seres, Popgeorgiev (Vas, 81.), Zámbori, Sirokmán, Rabecz (Varga, 70.), Pócs T., Sziklási (Major E., a szünetben). Vezetőedző: Siha Zsolt.
Gólszerző: Dóra (61.).
Gól: Dóra (60.).
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB III
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | IVÁNCSA KSE | 84 |
| 2. | KECSKEMÉTI TE | 80 |
| 3. | BUDAPEST HONVÉD-MFA II. | 73 |
| 4. | FC DABAS | 71 |
| 5. | FERENCVÁROSI TC II. | 70 |
| 6. | ESMTK | 57 |
| 7. | HR-RENT KOZÁRMISLENY | 57 |
| 8. | MONOR | 56 |
| 9. | DABAS-GYÓN FC | 55 |
| 10. | PAKSI FC II. | 52 |
| 11. | ÚJPEST FC II. | 51 |
| 12. | RÁKOSMENTE FC | 48 |
| 13. | DUNAÚJVÁROS | 47 |
| 14. | SZEKSZÁRDI UFC | 47 |
| 15. | VÁC FC | 47 |
| 16. | HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC | 46 |
| 17. | KÖRÖSLADÁNYI MSK | 40 |
| 18. | TAKSONY SE | 32 |
| 19. | SZEGEDI VSE | 24 |
| 20. | MAJOSI SE | 14 |




