Továbbjutott az SZVSE, kiesett a HFC

Makón sem ment a HFC-nek.

Két megyei csapat volt érintett a MOL Magyar kupa második fordulójában, és mindketten hazai pályán játszhattak.

A Hódmezővásárhelyi FC ezúttal Makón fogadta az ESMTK-t, és több mint egy órányi játék sem hozott gólt. Csakhogy a hajrá a vendégeknek sikerült jobban, a vezető találat megszerzését követően nem sokkal később el is döntötte a továbbjutást a pesterzsébeti csapat – a HFC tehát búcsúzott a kupától, és majd szeptember 4-én, bajnokin vághat vissza ellenfelének.

Az SZVSE viszont újabb bravúrt hajtott végre: a Füzesgyarmat búcsúztatása után ugyanis egy másik NB III.-as csapatot, a Dabas-Gyónt is legyőzte. A szegediek Fülöp 11-esből szerzett góljával kerültek előnybe, majd az egyik nyári szerzemény, Rádai Gergely találatával biztosította be a továbbjutást. A Vasutasok tehát hazai pályán két magasabb osztálybeli ellenfelet is kiejtettek, és várhatják a harmadik forduló sorsolását.

A következő körben már az NB I.-es és NB II.-es csapatok is bekapcsolódnak.

MOL Magyar kupa, 2. forduló

Hódmezővásárhelyi FC–ESMTK 0–2 (0-0)
Makó, vezette: Ducsai József (Belicza, Vrbovszki).
HFC: Füstös – Zahorán, Gyüre, Németh K., Bata (Papp E., 80.), Molnár Á., Mezei, Bány (Orovecz, 70.), Antman (Ondrejó, 70.), Tapiska, Hegedűs M. Edző: Koncz Zsolt.
ESMTK: Gábor – Nagy M., Dankó, Száhl, Slezák, Horváth L. (Tóbiás, 63.), Horváth R. (Lázár, 70.), Soós B. (Szűcs L., 84.), Turi, Molnár J., Szabó L. (Lucz, 63.) Edző: Turi Zoltán.
Gól: Lucz (67.), Molnár J. (75.).

SZVSE-PizzaMonster–Dabas-Gyón FC 2–1 (1-0)
Mórahalom, vezette: Takács Tamás (Ancsin, Németh B.).
SZVSE: Czirják – Kormányos, Pócs, Csamangó, Mészáros Z., Rádai G., Beretka (Lőrinc, 92.), Csanádi, Fülöp (Papp Á., 63.), Taci, Kelemen V. Edző: Paksi Péter.
Dabas-Gyón: Kertész – Honti, Molnár M., Kócsa, Ferenczy, Peres, Bene, Sitku, Pusztai, Karacs, Barta. Edző: Makrai László.
Gól: Fülöp (42., 11-esből), Rádai G. (79.), ill. Kócsa (59.).