Mórahalmon készül az U21-es válogatott

Október 8-án és 12-én Szegeden lépnek pályára.

Október 8-án és 12-én csoportja papíron két legerősebb tagját fogadja U21-es válogatottunk: előbb a második kalapból a mieink mellé sorsolt lengyel, majd az első kalapos német válogatottal mérkőzik meg Gera Zoltán együttese Szegeden – írja az mlsz.hu.

Gera Zoltán szövetségi edző kerete alig változott a szeptemberi mérkőzések előtt kijelölt kerethez képest, Tamás Olivérre, Kusnyír Erikre Szánthó Regőre nem számíthat a szakmai stáb, bekerült viszont a Lieferingben szereplő Major Sámuel, valamint a múlt hónapban még sérüléssel bajlódó Bárány Donát, illetve Németh András és Balogh Botond sérülése is rendbe jött mostanra.

A keret tagjai vasárnap találkoznak Telkiben, majd szerdától Mórahalmon készülnek a lengyelek és a németek elleni mérkőzésekre.

(Fotó: mlsz.hu)