Megye II tabella megtekintése

Megvolt Heredea Máté babonája a tizenegyeseknél

Jövőre is indulna a tizenegyesrúgó-bajnokság győztese.

A DigiSport Reggeli start című műsorának vendége volt Heredea Máté: az FK 1899 Szeged játékosa ugyanis megnyerte az I. országos tizenegyesrúgó bajnokságot.

Szerettem volna megmérettetni magam akár nálam jobb játékosokkal is, ez a verseny pedig tökéletesen jó volt erre. Szerencsére volt lehetőségem találkozni Király Gáborral is, akivel válthattam egy pár szót. Az elődöntőben volt egy pillanat, amikor megremegett a lábam, de a döntőben már nem izgultam. Van receptem, a legelső lövésre koncentrálok, utána egy kicsit már könnyebb a dolgom – mondta a Digi Sport Reggeli start című műsorában Heredea Máté, aki 100 büntetőből 98-at értékesített a verseny alatt, de a kapusok egy büntetőjét sem védték.

– Szerencsém is volt, mert voltak nálam jobb játékosok is. A csapatomból Dóra Jánossal indultunk közösen, az elődöntőben pedig Máté Jánossal kerültem össze egy párharcban. A csapatomban Dóra János dönt, hogy szeretné-e rúgni a tizenegyeseket, de sokszor megkapom a lehetőséget, továbbra is megbeszéljük, ki tudja majd belőni azt – tette hozzá Heredea Máté, aki mindig megkerülte a tizenegyespontot és kisasszézott a tizenhatoson kívülre a rúgás előtt.

Az FK játékosa elmondta, tervei szerint jövőre is elindulna a bajnokságon, amelyet most 2000 nevező közül sikerült megnyernie. A teljes beszélgetést ide kattintva nézheti meg.

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - Megyei II. osztály

#Csapat nevePont
1.Deszk SC65
2.MAKÓ FC II55
3.SÁNDORFALVA SK50
4.KSE BALÁSTYA48
5.Tömörkény KSE47
6.FK 1899 SZEGED46
7.MÁRTÉLY SK44
8.St. Mihály FC43
9.Csanytelek SC34
10.MINDSZENTI SC SE33
11.CSENGELE KSE27
12.ZÁKÁNYSZÉK KSK21
13.ÜLLÉSI ISE20
14.FÖLDEÁK TC12
15.NAGYMÁGOCS SE0