Rosszul sikerült a paksi túra a HFC-nek: a délelőtti meccsen már hét perc után kétgólos hátrányba kerültek a vásárhelyiek. A szünet után ráadásul negyed óra alatt újabb három gólt kapott a csapat, a meccset abszolút a hazaiak uralták, és végül kiütéses, 7-1-es sikert arattak a HFC fölött, amely másodjára kapott ki idegenben ebben a szezonban.
Az első negyedóra végén megszerezte a vezetést a Makó, amikor Pócs beadását Babolek továbbította a kapuba: nem sokkal később pedig rárúgta a másodikat is a Maros-parti csapat, ekkor egy lecsorgó labdát Rabecz küldött a mohácsiak kapujába. Innentől kényelmes helyzetben voltak a makóiak, főleg, hogy még a szünet előtt Babolek lekészítését Rabecz ismét pontosan lőtte a kapuba, 3-0 a szünetben. Ezt egy további góllal fejelte meg a Makó a szünet után, így a várakozásoknak megfelelően legyőzte az utolsó előtti helyen álló Mohácsot, és továbbra is vezeti az NB III. Közép csoportját.
NB III. Közép csoport, 11. forduló
11.00
Paksi FC II.–Hódmezővásárhelyi FC 7– 1(3-0)
Paks, vezette: Gáspár András (Keszthelyi, Szalai).
Paks II.: Rácz G. – Lorentz (Lakatos-Lengyel, 77.), Gévay, Volter (Varga Zs., 56.), Süvöltös, Gyurkits, Szabó B., Pethő (Zoltán R., 77.), Budai (Görög, a szünetben), Szekszárdi, Kovács L. (Artner, 63.).Edző: Kindl István.
HFC: Weszelovszky – Pilán (Bány B., 63.), Huszár (Zahorán, 24.), Ondrejó, Németh K. (Molnár Á., 24.), Bata K., Mezei O. (Hegedűs, 24.), Povázsai, Kiss K., Orosz, Tapiska. Edző: Koncz Zsolt.
Gól: Gyurkits (2.), Pethő (7., 53., 57., 75.), Gévay (61.), ill. Kiss K. (71.).
15.00
Makó FC–Mohács 4–0 (3-0)
Makó, vezette: Leél-Őssy Ádám (Kovács B., László).
Makó: Garamvölgyi – Juhász, Dóra, Seres, Babolek, Varga R., Zámbori, Sirokmán, Nikitscher, Rabecz, Pócs T. Edző: Siha Zsolt.
Mohács: Csobán – Forró, Nagy Zs., Kocsis, Izsák, Ignácz, Marton, Dér, Vég, Gellén, Müllerlei. Edző: Kvanduk János.
Gól: Babolek (13., 35.), Rabecz (16.,, 71.).
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB III
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | IVÁNCSA KSE | 84 |
| 2. | KECSKEMÉTI TE | 80 |
| 3. | BUDAPEST HONVÉD-MFA II. | 73 |
| 4. | FC DABAS | 71 |
| 5. | FERENCVÁROSI TC II. | 70 |
| 6. | ESMTK | 57 |
| 7. | HR-RENT KOZÁRMISLENY | 57 |
| 8. | MONOR | 56 |
| 9. | DABAS-GYÓN FC | 55 |
| 10. | PAKSI FC II. | 52 |
| 11. | ÚJPEST FC II. | 51 |
| 12. | RÁKOSMENTE FC | 48 |
| 13. | DUNAÚJVÁROS | 47 |
| 14. | SZEKSZÁRDI UFC | 47 |
| 15. | VÁC FC | 47 |
| 16. | HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC | 46 |
| 17. | KÖRÖSLADÁNYI MSK | 40 |
| 18. | TAKSONY SE | 32 |
| 19. | SZEGEDI VSE | 24 |
| 20. | MAJOSI SE | 14 |




