Szerdán folytatódik a MOL Magyar kupa szezonja, immáron a legjobb 16 közé jutás lesz a tét. Csongrád-Csanád megyét két csapat képviseli még, a megyei I. osztályú SZVSE és az NB II.-es Szeged-Csanád Grosics Akadémia.
Közülük előbb 13.30-tól az SZVSE lép pályára, amely Mórahalmon fogadja az NB III.-as Ceglédet. A Vasutasok korábban már két NB III.-as csapatot is búcsúztattak, azzal pedig, hogy eljutottak idáig a kupában, bejutottak az Amatőr kupa döntőjébe is, ahol majd a Tököl lesz az ellenfelük. Az edzőváltáson átesett ceglédiek a harmadosztály Közép csoportjában 17 pontot gyűjtve a 14. helyen állnak, a legutóbbi fordulóban a Paks II.-től odahaza szenvedtek vereséget. A kupában eddig a Taksonyt (10-2), a Törökszentmiklóst (5-2) és a Kaposvárt (3-0) búcsúztatták, így jutottak el a legjobb 16 közé.
18 órától pikáns meccs vár a Szeged-Csanád Grosics Akadémiára a Szent Gellért Fórumban, hiszen egyrészt az NB I.-es Mezőkövesdet fogadhatják a Tisza-partiak, másrészt a vendégeket már az a Supka Attila irányítja, aki korábban volt a szegediek edzője is, majd innen a Budapest Honvédhoz távozott. A kövesdiek Supka irányításával két meccset nyertek eddig az NB I.-ben, előbb a Debrecent, majd a Honvédot győzték le, a kupában pedig a Komárom kiejtésével jutottak el idáig.
A továbbjutás egy meccsen dől el, azaz ha a 90 perc nem hoz döntést, akkor előbb hosszabbítás, majd tizenegyesek következnek. Mindkét mérkőzésről élő eredménykövetővel jelentkezünk!




