Vasárnap a 15. forduló mérkőzéseivel folytatódik az NB III. Közép csoportjának idei szezonja: mindkét Csongrád-Csanád megyei csapatra egy budapesti ellenfél vár.
Hazai pályán játszhat a Makó FC, amely a dobogó harmadik helyéről várhatja a folytatást, és most a Budapest Honvéd II.-t fogadhatja. A kispesti fiatalok idegenben jobban teljesítenek, mint hazai pályán, mutatja ezt az is, hogy otthonuktól távol még nem kaptak ki idén, sőt, hatból négy meccsüket is megnyerték vendégként. Ez éppen elég jel lehet a Makó számára, és persze a tabellán sem áll rosszul a Honvéd II., amely a hetedik pozíciót foglalja el – a makóiak ha szeretnék tartani dobogós helyüket, akkor mindenképp be kell húzniuk ezt a mérkőzést – sőt, akár előzhetnek is, hiszen a Paks II.-Dunaújváros mérkőzést elhalasztották, így sikerükkel megelőzhetnék az előttük álló újvárosiakat.
Megtört a HFC rossz szériája, hiszen három elveszített meccset követően nyerni tudott a vásárhelyi csapat legutóbb – és most is nyerhető meccs előtt áll Koncz Zsolt csapata. A HFC ugyanis az utolsó előtti helyen álló Rákosmente FC vendége lesz, a hazaiak egy három meccses vereség-szériából érkeznek erre a találkozóra, és a csoport legtöbb gólját kapták eddig: 14 találkozón összsen 33 alkalommal vették be a kapujukat. Múlt heti sikerével a HFC stabilizálta a helyét, de ahhoz, hogy az őszi szezon hajrájába nyugodtabban menjen bele a csapat, sokat segítene ez a vasárnapi három pont is.
A vasárnap 13 órakor kezdődő Makó–Budapest Honvéd II. és Rákosmente FC–Hódmezővásárhelyi FC mérkőzésekről eredménykövetővel jelentkezünk!
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB III
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | IVÁNCSA KSE | 84 |
| 2. | KECSKEMÉTI TE | 80 |
| 3. | BUDAPEST HONVÉD-MFA II. | 73 |
| 4. | FC DABAS | 71 |
| 5. | FERENCVÁROSI TC II. | 70 |
| 6. | ESMTK | 57 |
| 7. | HR-RENT KOZÁRMISLENY | 57 |
| 8. | MONOR | 56 |
| 9. | DABAS-GYÓN FC | 55 |
| 10. | PAKSI FC II. | 52 |
| 11. | ÚJPEST FC II. | 51 |
| 12. | RÁKOSMENTE FC | 48 |
| 13. | DUNAÚJVÁROS | 47 |
| 14. | SZEKSZÁRDI UFC | 47 |
| 15. | VÁC FC | 47 |
| 16. | HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC | 46 |
| 17. | KÖRÖSLADÁNYI MSK | 40 |
| 18. | TAKSONY SE | 32 |
| 19. | SZEGEDI VSE | 24 |
| 20. | MAJOSI SE | 14 |




