Távol maradnak az ultrák a meccsektől a Szent Gellért Fórumban

Elmondták, miért nincs ott a B közép a meccseken.

Néhány mérkőzés óta már üres volt az ultrák helye a Szent Gellért Fórumban a Szeged-Csanád Grosics Akadémia mérkőzésein: a miértre az Ultras Szeged szervezett szurkolói csoport válaszolt.

– A Vasas elleni itthoni mérkőzésen egy látványos koreográfiával emlékeztünk meg az 56-os hőseinkről és egyben tüzeltük fel a játékosainkat a meccsre, aminek a fotóit a klubunk hivatalos facebook oldalain is büszkén megjelenítettek.
Ennek eredménye, hogy a klubunk, minden ok és bizonyíték nélkül tiltott ki olyan szurkolókat találomra, akikről csak feltételezni tudják, hogy lehetséges Ők gyújtották be ehhez a látványhoz az úgynevezett „görög tüzeket”. Természetesen ez egy abszolút koncepciós eljárás klubunk részéről, a saját szurkolói felé, amit bár rá lehet fogni az MLSZ-re, hogy bírság járt érte, ráadásul elméletileg a minimumot szabták ki már sokadjára, (ki tudja milyen mutyik mehetnek ezért a háttérben). Azt gondoljuk, hogy egy ilyen látványért, amibe a szurkolók több száz ezer forintot raktak bele önerőből, akkor már a klub is vegye ki a részét egy évben egyszer és ha már ilyen egy elkúrt mlsz szabályzat szembeköpi az 56’os hősöket, legalább a klubb ne köpje szembe azokat a saját szurkolóival együtt.
Természetesen le kell szögezzük, hogy az értelmetlen pályára repülő piroteknikai eszközökkel nem értünk egyet.
Klubunk továbbment minden határon azzal, hogy a kitiltott személyek mellett, még a szurkolói eszközöket sem engedte be mint pl.: drapik, zászlók, dob, stb. az ominózus eset után a hazai mérkőzésekre és határozottan kijelentették, hogy új szabály szerint semmilyen molinók, csoport drapériák nem kerülhetnek ki a jövőben se a hazai, se a vendégszektorban. Ez egyértelmű, hogy a szervezett szurkolás elleni lépés, ami azért érthetetlen számunkra, mert az ellenfeleink sokszor rettegve jöttek hozzánk a kiváló és pazar hangulat miatt, amit most a vezetőség teljesen megölt, vagy kitiltott most, amikor szárnyal csapatunk.
Sajnos nem maradt más lehetőségünk mint, hogy kiálljunk a jogtalanul kitiltott szurkolótársaink mellett, és ahogy ők se látogathatják a mérkőzéseket, mi se fogjuk látogatni a hazai meccseinket
– áll az Ultras Szeged közösségi oldalán közzétett írásban.

Hozzáteszik, idegenben próbálják minél többen elkísérni a csapatot, egyúttal bíróság elé viszik az ügyet.

A közlemény teljes egészében ide kattintva olvasható!