Vasárnap
A torna utolsó mérkőzése valódi döntővel ért fel, hiszen amennyiben Csongrád-Csanád megye nyerni tud Pest megye ellen, akkor a mieink jutnak tovább – minden más végeredmény Pestnek kedvezett a torna zárómeccsén.
Egy elkerülhető góllal a pestiek kerültek előnybe, majd ugyan feljavult Csongrád-Csanád megye játéka, de az egyenlítés váratott magára. Nagyszerűen küzdött a csongrádi csapat, amelynek a provokációt is viselnie kellett a pályán, a torna hangulatától idegen történésekre azonban jól reagált a csapat, a játékvezetői tévedések sem szegték kedvét. A hajrában sikerült egyenlítenie a Paksi Péter által vezetett gárdának, azonban a fordítás már elmaradt: mindez azt jelenti, hogy a nagyszerű futballt bemutató Csongrád-Csanád megye ugyan veretlenül zárta a hétvégét, de a február 5-6-án esedékes országos döntőbe Pest megye jutott be.
A megyei igazgatóság köszöni minden játékosnak és stábtagnak a hétvége teljesítményét, valamint azt, hogy méltóan képviselték Csongrád-Csanád megyét a selejtezőtornán – egyúttal gratulál Pest megyének a tornagyőzelemhez és sok sikert kíván ellenfelének az országos döntőben!
14.00
Csongrád-Csanád–Pest 1–1 (0-1)
Gyula, Grosics Akadémia. Vezette: Kiss Sándor (Szénási, Szabó J.).
Csongrád-Csanád: Zékány (Szabó G., a szünetben) – Kormányos, Rádai G., Ottlik Máté, Csamangó, Kelemen V. (Holcsik, a szünetben), Deák (Lőrinc, 46.), Kalapács, Taci, Fülöp (Frank, a szünetben), Ottlik Márk (Káposzta, 46.).
Pest: Farkas M. – Kiss B., Orbán, Mányi (Thoma, 50.), Barabás (Mudroch, 49.), Tóth R., Halmos, Abért, Tóth-Ilkó, Hámor, Horváth L. (Menyhei, 58.)
Gól: Frank (58.), ill. Horváth L. (9.).
A torna végeredménye:
- Pest megye 8 pont, 2. Csongrád-Csanád megye 6 pont, 3. Bács-Kiskun megye 5 pont, 4. Jász-Nagykun-Szolnok megye 4 pont, 5. Békés megye 2 pont.
Korábban írtuk:
Győzelemmel kezdte a vasárnapi napot Csongrád-Csanád megye válogatottja, amely ezzel az első lépést megtette a továbbjutás felé. Magabiztos sikert arattak ugyanis a mieink Jász-Nagykun-Szolnok megye legjobbjai ellen. A korai gól után korábban is lezárhatta volna a meccset a megyei válogatott, de kimaradtak a lehetőségek, ez pedig esélyt adott a sportszerűen küzdő jászságiaknak a pontszerzésre. Végül Ottlik Márk látványos ollózása eldöntötte a meccset, az utolsó percek már örömjátékkal teltek.
14 órától jön a torna utolsó mérkőzése Pest megye ellen: Csongrád-Csanád megye számára csak a győzelem jelent továbbjutást, döntetlennel Pest megye jut az országos döntőbe.
11.30
Jász-Nagykun-Szolnok–Csongrád-Csanád 0–3 (0-1)
Gyula, Grosics Akadémia. Vezette: Kovács Antal (Kiss S., Tóth R.).
Jász-Nagykun-Szolnok: Nagyistván – Szabó V. (Sipos, 35.), Drávucz, Gazdag, Vadas, Szentannai, Tóth G., Kóródi, Aranyos (Kriska, a szünetben), Kovács R. (Sindel, a szünetben), Nagy N. (Ballók, a szünetben).
Csongrád-Csanád: Zékány – Rádai G., Ottlik Máté (Kormányos, 43.), Csamangó, Deák (Ottlik Márk, a szünetben), Budai, Frank, Mészáros (Kelemen V., 47.), Kalapács (Veszelka, 43.), Káposzta, Lőrinc.
Gól: Kalapács (13.), Kormányos (56.), Ottlik Márk (58.).
Eredmények
Bács-Kiskun–Jász-Nagykun-Szolnok 1–2
Pest–Békés 2–0
Békés–Bács-Kiskun 0–1
Szombat:
Második meccsén is döntetlent játszott a Csongrád-Csanád megyei válogatott a Gyulán zajló selejtezőtornán, ezúttal Békés megye ellen szerzett egy pontot a Paksi Péter által irányított csapat.
Hiába a korai vezetés és a jó játék, a békésiek egy perc alatt megfordították a meccset: a váratlan egyenlítés megfogta a csongrádi csapatot, így gyorsan jött a második gól is Békés megyétől. Szerencsére sokáig nem volt hátrányban a csapat, mivel egy jó ritmusú, végigvitt támadást követően egy jogos büntetőt Taci higgadtan lőtt a kapuba. Ebből a ritmusból már egyik csapat sem tudott kilépni, így igazságosnak mondható döntetlennel zárult a meccs.
Mindez azt jelenti, hogy a csongrádi csapat 2 pontot szerzett szombaton, a torna első napjának öt meccséből négy is döntetlenre végződött, az egyetlen győzelmet beszerző Pest megye pedig lépéselőnyből várhatja a vasárnapot. Csongrád-Csanád megye továbbjutást illető sorsa a saját kezében van, és egészen egyértelmű a helyzet ezt illetően: ha mindkét vasárnapi meccsét megnyerik a fiúk, akkor továbbjutnak!
15.00
Csongrád-Csanád megye–Békés megye 2–2 (2-2)
Gyula, Grosics Akadémia. Vezette: Mákos Dávid (Tóth R., Kiss S.).
Csongrád-Csanád: Szabó G. – Rádai G., Ottlik Máté, Holcsik (Frank, 46.), Csamangó, Pócs, Taci (Ottlik Márk, 38.), Fülöp (Kormányos, 38.), Mészáros (Veszelka, 46.), Kalapács, Káposzta (Kelemen V., 38.). Edző: Paksi Péter.
Békés: Farkas Zs. – Kardos (Bondár, 52.), Trescsula, Ruzsa, Szabó Á., Farkas J. (Márk, a szünetben), Wéber, Malkócs (Sztojka, 48.), Szabó Á., Miszlai, Darányi. Edző: Ekker Attila, Futaki Krisztián.
Gól: Taci (11., 24.), ill. Wéber (19.), Szabó Á. (20.).
Az állás az első nap után:
- Pest megye 4 pont
- Békés megye 2 pont (3-3)
- Csongrád-Csanád megye 2 pont (2-2)
- Bács-Kiskun 2 pont (0-0)
- Jász-Nagykun-Szolnok 1 pont
A program:
Január 23., vasárnap, 9 óra: Bács-Kiskun–Jász-Nagykun-Szolnok. 10.15: Pest–Békés. 11.30: Jász-Nagykun-Szolnok–Csongrád-Csanád. 12.45: Békés–Bács-Kiskun. 14 óra: Csongrád-Csanád–Pest.
Korábban írtuk:
Döntetlennel kezdte a szereplését a Gyulán zajló amatőrválogatottak selejtezőtornáján Csongrád-Csanád megye csapata.
Bács-Kiskun ellen egy ideges, sok szabálytalansággal tarkított mérkőzést játszott a csapat, amely másfél félidőt emberelőnyben játszhatott, ám hiába a lelkes, sok hibával tarkított játék, nem sikerült bevenni Bács megye kapuját – így maradt a tornára jellemző döntetlen, hiszen az első három találkozó egyaránt ikszre végződött. 15 órától Békés megye lesz a következő ellenfél.
12.30 Bács-Kiskun–Csongrád-Csanád 0–0
Gyula, Grosics Akadémia. Vezette: Szabó József (Mákos, Jakab).
Bács-Kiskun: Lengyel – Dobosi, István (Tóth L., a szünetben), Varga M. (Knap, 53.), Halasi (Bashiri-Shahroodi, a szünetben), Pintyi (Fekete, 53.), Farkas Z. (Kiss L., 47.), Márki, Makó, Valkai, Szabó Sz. Edző: Vanó Sándor.
Csongrád-Csanád: Zékány – Kormányos, Rádai G., Ottlik Máté, Lőrinc, Csamangó, Pócs, Kelemen V., Deák (Kalapács, 38.), Frank (Ottlik Márk, 38.), Taci. Edző: Paksi Péter.
Kiállítva: Makó (14.).
Eredmények:
Pest–Bács-Kiskun 0–0
Békés–Jász-Nagykun-Szolnok 1–1.
Jász-Nagykun-Szolnok–Pest 1–5
Január 22., szombat: 10 óra: Pest–Bács-Kiskun. 11.15: Békés–Jász-Nagykun-Szolnok. 12.30: Bács-Kiskun–Csongrád-Csanád. 13.45: Jász-Nagykun-Szolnok–Pest. 15.00 Csongrád-Csanád–Békés.
Január 23., vasárnap, 9 óra: Bács-Kiskun–Jász-Nagykun-Szolnok. 10.15: Pest–Békés. 11.30: Jász-Nagykun-Szolnok–Csongrád-Csanád. 12.45: Békés–Bács-Kiskun. 14 óra: Csongrád-Csanád–Pest.




