A 22. forduló mérkőzéseivel folytatódnak az NB III. Közép csoportjának küzdelmei: a Makó FC a Paks II.-höz utazik, a Hódmezővásárhelyi FC pedig az FC Dabast fogadja.
Papíron a makóiakra vár nehezebb feladat, hiszen vasárnap 11 órától az élmezőnyhöz tartozó Paksi FC II. vendégei lesznek – a tolnaiak utolsó három mérkőzésükön nem kaptak ki, és csak hattal kevesebb pontot gyűjtöttek a Maros-partiaknál, azaz sorsfordító is lehet a vasárnap délelőtti mérkőzés. A Makó jól vette a tavaszi első akadályt, hiszen magabiztosan győzött a Vác otthonában – kérdés, hogy egy erősebb játékerőt képviselő paksi csapat otthonában is tud-e hasonlót nyújtani a makói csapat.
Hasonlóan fontos meccs vár a Hódmezővásárhelyi FC-re is vasárnap 14 órától, hiszen az a Dabas érkezik Vásárhelyre, amely csak négy ponttal áll jobban a HFC-hez képest. A Pest megyei ellenfél a télen alaposan kicserélődött, többek között a szegvári Puskás Zoltán is csatlakozott a csapathoz, viszont sikerrel vette az első tavaszi akadályt. Bár a kieső helyektől biztos távolságban áll Koncz Zsolt csapata, még előrébb is számolgathatna, ha sikerrel venné az első idei hazai mérkőzését – igaz, ebben nem lehet majd segítségére a csapatnak Tapiska Géza, aki ötödik sárga lapját gyűjtötte be múlt héten a Dunaújváros vendégeként.
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB III
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | IVÁNCSA KSE | 84 |
| 2. | KECSKEMÉTI TE | 80 |
| 3. | BUDAPEST HONVÉD-MFA II. | 73 |
| 4. | FC DABAS | 71 |
| 5. | FERENCVÁROSI TC II. | 70 |
| 6. | ESMTK | 57 |
| 7. | HR-RENT KOZÁRMISLENY | 57 |
| 8. | MONOR | 56 |
| 9. | DABAS-GYÓN FC | 55 |
| 10. | PAKSI FC II. | 52 |
| 11. | ÚJPEST FC II. | 51 |
| 12. | RÁKOSMENTE FC | 48 |
| 13. | DUNAÚJVÁROS | 47 |
| 14. | SZEKSZÁRDI UFC | 47 |
| 15. | VÁC FC | 47 |
| 16. | HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC | 46 |
| 17. | KÖRÖSLADÁNYI MSK | 40 |
| 18. | TAKSONY SE | 32 |
| 19. | SZEGEDI VSE | 24 |
| 20. | MAJOSI SE | 14 |




