NB III tabella megtekintése

Újabb Pest megyei ellenfelek

Délelőtt játszik a HFC.

Az NB III. Közép csoportjának 23. fordulójában a Hódmezővásárhelyi FC idegenben játszik, míg a Makó FC idén először szerepelhet hazai pályán.

A vásárhelyiek már délelőtt pályára lépnek, hiszen 11 órától a Budapest Honvéd II. vendégei lesznek. A kispesti tartalékok nincsenek a legjobb formában, hiszen a legutóbbi négy fordulóban egyaránt vereséget szenvedtek, ugyanakkor hazai pályán bizonyára nem szeretnék folytatni ezt a sorozatot. A HFC egy Dabas elleni sikerrel a háta mögött utazhat a fővárosba, ráadásul a HFC-re egy a múlthetihez hasonló meccs vár a tabella szempontjából. A Honvád II. ugyanis csak hárommal gyűjtött több pontot a kék-sárgáknál, azaz egy idegenbeli sikerrel már a nyolcadik helyen álló ellenfelét be is fogná Koncz Zsolt csapata.

Először játszhat saját közönsége előtt a Makó FC, amely a kiesés elől menekülő Dabas-Gyónt fogadja vasárnap 14 órától. A makóiak ellenfele múlt héten a Balassagyarmattól kapott ki, a bent maradó helyeket illetően pedig ugyanannyi ponttal áll, mint az előtte lévő Vác, viszont az ESMTK-val szemben hat pont a hátránya. A Maros-partiak legutóbb kellemetlen pofonba szaladtak bele a Paks otthonában, most viszont itt az esély, hogy ezt kijavítsák – nem mellesleg így tarthatnék dobogós helyüket a bajnokságban.

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14