NB III tabella megtekintése

Hatpontos vasárnap az NB III.-ban

Mindkét megyei csapat kapott gól nélkül nyert.

Nem sok nagy lehetőséget hozott a Makó FC fővárosi mérkőzése: ugyan akadt egy helyzete a makóiaknak, de a fordulás után 0-0-ról folytatták a csapatok. A szünet után egyre fokozódott a makói fölény, majd szűk egy órányi játékot követően Széll szabadrúgását csúsztatta meg Dóra, a kipattanót pedig Seres már a kapu jobb oldalába lőtte, 0-1. A csereként beállt Rabecz nem sokkal később eldönthette volna a meccset, de az ötös sarkáról leadott lövése nem talált kaput, majd Dóra fejese után kellett védenie az RKSK kapusának. Popgeorgiev előtt is adódott egy ziccer, de ez is kimaradt – végül az az egy gól elég volt a győzelemhez a Makónak, de a helyzetei alapján nagyobb arányban is nyerhetett volna a Maros-parti csapat.

Szintén legyőzte a kiesés elöl menekülő ellenfelét a Hódmezővásárhelyi FC, és itt is a hatvanadik perc körüli események hozták meg az áttörést: előbb Povázsai volt eredményes, majd hét perccel később Molnár Ádin egy szép lövéssel döntötte el a mérkőzést. Zsinórban harmadjára nyert ezzel a HFC.

NB III. Közép csoport, 26. forduló

14.00

Rákosmente FC–Makó FC 0–1 (0-0)
Budapest, RKSK sporttelep, vezette: Héra Csanád (Dobos, Pálinkás)
RKSK: Nyirati – Ország, Darabont, Nyilas, Győrfi (Tóth I., 72.), Ott, Vattai, Lettner, Kovács Á., Tarjáni, Mascsák (Fellegi, 83.). Edző: Zoran Szpisljak.
Makó: Bordás – Belanka, Dóra, Seres, Popgeorgiev (Rózsahegyi, 90.), Babolek (Rabecz, 66.), Varga R. (Sirokmán, 66.), Zámbori, Széll (Juhász, 84.), Pócs, Nikics. Edző: Siha Zsolt.
Gól: Seres (57.).

Hódmezővásárhelyi FC–Gerjen 2–0 (0-0)
Hódmezővásárhely, vezette: Fehérvári Patrik (Vrbovszki, Harsányi).
HFC: Füstös – Asztalos, Molnár B., Ondrejó, Németh K. (Gyüre, 70.), Molnár Á. (Barna, 88.), Mezei, Pilán, Povázsai (Bartyik, 81.), Orosz, Kiss K. (Pálhegyi, 81.) Edző: Koncz Zsolt.
Gerjen: Szabó M. – Prantner, Erdélyi, Buzás (Burzi, 70.), Dombi (Lőrinc, 56.), Héhn (Cseh, 63.), Blatt, Maka, Hanol, Királyházi, Major (Kófiás, 70.). Edző: Buzás Attila.
Gól: Povázsai (64.), Molnár Á. (71.).

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14