NB III tabella megtekintése

A Makó itthon folytatná, a HFC-re nehéz meccs vár

Jön a 27. forduló az NB III. Közép csoportjában.

Vasárnap 16 órától a 27. forduló mérkőzéseivel folytatódik az NB III. Közép csoportjának szezonja: a Makó FC hazai pályán fogadja a Szekszárdot, míg a Hódmezővásárhelyi FC a jelenleg harmadik helyen álló Balassagyarmathoz utazik.

A makóiak három vereséget követően legutóbbi két mérkőzésüket megnyerték, így tartják negyedik helyüket a bajnokságban. A Tolna megyei ellenféllel szemben kellemes emlékei lehetnek a Maros-partiaknak, hiszen ősszel 4–0-ra nyertek idegenben, és a felkészülés során is győzni tudtak a Szekszárd ellenében. A makóiak ellenfele egy vereség után érkezik majd a Maros partjára, ugyanakkor a középmezőny elejéhez való felzárkózása még nem reménytelen, hiszen a 6. helytől csak öt pont választja el őket. A Makóban egyaránt az ötödik sárga lapját gyűjtötte be Sirokmán Zoltán és Zámbori Dániel, így rájuk nem számíthat majd Siha Zsolt a vasárnapi mérkőzésen, ahogy a sérüléssel bajlódó Major Ernő-Garamvölgyi Csaba duóra sem.

A Hódmezővásárhelyi FC-re várhatóan egy nehezebb mérkőzés vár, hiszen ahhoz a Balassagyarmathoz utaznak, amely újonc létére nagyszerűen teljesít ebben a szezonban. A Nógrád megyei csapat 50 pontnál jár, és jelenleg harmadik a tabellán: az ősszel Vásárhelyről is három ponttal távozott, miután a 87. percben ugyan egyenlített a HFC, de a 89. percben jött egy újabb fordulat. A kék-sárgák ugyanakkor egészséges önbizalommal várhatják ezt a meccset, hiszen legutóbbi három meccsüket megnyerték, utóbbi öt meccsükből csak egyet nem nyertek meg, és már a tabella hetedik helyén állnak. A HFC kerete várhatóan teljes lesz a vasárnapi mérkőzésen.

A vasárnap 16 órakor kezdődő Makó–Szekszárd, valamint Balassagyarmat–HFC mérkőzésekről élő eredménykövetővel jelentkezünk!

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14