Szerdán 16 órától a 30. forduló küzdelmeit rendezik az NB III. Közép csoportjában: a Makó a kiesés elöl menekülő Mohácshoz látogat, a Hódmezővásárhelyi FC pedig a Paksi FC II.-t fogadja.
A Makó legutóbb kikapott a listavezető Kozármislenytől, és az ötödik helyről várhatja a folytatást. Most a tabella másik végén álló csapattal, a Moháccsal játszik Siha Zsolt csapata, amely nehéz helyzetben van, hiszen 14 pont a hátrány a bentmaradó helyeket illetően. A baranyaiak tehát utolsó esélyeik egyikébe próbálnak kapaszkodni, a Makó viszont három meccs óta nyeretlenként utazhat el a mohácsiakhoz.
A Hódmezővásárhelyi FC hazai pályán vághat vissza a Paksi FC II.-nek: az atomvárosiak ugyanis ősszel 7–1-re kiütötték a HFC-t. A Vásárhely szintán három meccs óta nem nyert, ám hazai pályán gyakorlatilag teher nélkül futballozhat, hiszen hat ponttal áll jobban a mögötte álló Dabashoz képest – viszont ha nyerni tudna, akkor öt pontra megközelítené aktuális ellenfelét, amely a tabella negyedik helyén áll.
A szerdán 16 órakor kezdődő Mohács–Makó, valamint HFC–Paksi FC II. meccsekről eredménykövetővel jelentkezünk!
(Fotó: Ádok Zsanett)
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB III
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | IVÁNCSA KSE | 84 |
| 2. | KECSKEMÉTI TE | 80 |
| 3. | BUDAPEST HONVÉD-MFA II. | 73 |
| 4. | FC DABAS | 71 |
| 5. | FERENCVÁROSI TC II. | 70 |
| 6. | ESMTK | 57 |
| 7. | HR-RENT KOZÁRMISLENY | 57 |
| 8. | MONOR | 56 |
| 9. | DABAS-GYÓN FC | 55 |
| 10. | PAKSI FC II. | 52 |
| 11. | ÚJPEST FC II. | 51 |
| 12. | RÁKOSMENTE FC | 48 |
| 13. | DUNAÚJVÁROS | 47 |
| 14. | SZEKSZÁRDI UFC | 47 |
| 15. | VÁC FC | 47 |
| 16. | HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC | 46 |
| 17. | KÖRÖSLADÁNYI MSK | 40 |
| 18. | TAKSONY SE | 32 |
| 19. | SZEGEDI VSE | 24 |
| 20. | MAJOSI SE | 14 |




