Újabb profi szerződést kötött az MTK Budapest Horváth Artúrral: a SZEOL SC-ben nevelkedett játékos 2017-ben igazolt először a Vasashoz, majd onnan egy évvel később csatlakozott az MTK-hoz.
Horváth Artúr az elmúlt években rendszeresen tagja volt a korosztályos nemzeti csapatoknak, az U16-nál, az U17-nél, az U18-nál és az elmúlt időszakban az U19-nél is számítottak rá, utóbbiakkal közel járt az Európa-bajnokságra való kvalifikációhoz is.
– A hosszabbítást annak a jeleként fogom fel, hogy az MTK Budapestnél bíznak bennem, látják bennem a fantáziát. Nekem most az a dolgom, hogy éljek a lehetőséggel, legyen szó bármelyik együttesről is. Az elmúlt időszakban folyamatosan játéklehetőséget kaptam és az a legeslegfontosabb, hogy ezt a jövőben is kiharcoljam magamnak. A klubtól azt a visszajelzést kaptam, hogy nagyon jó úton haladok a pályafutásomban és folytassak mindent így tovább. Keményen fogok dolgozni, hogy a rólam kialakult vélemény ezt követően se változzon – fogalmazott az MTK honlapján a szerződéshosszabbítás kapcsán Horváth Artúr.




