NB III tabella megtekintése

Hat pont az NB III.-ban

Mindkét megyei csapat nyerni tudott.

Korán előnybe került a Makó, miután Tamaskó beadását Popgeorgiev fejelte a vendégek kapujába. Hat perccel később azonban már egy-egy volt az állás, miután Annus cselezte be magát a tizenhatoson belülre, majd Bordás mellett a kapuba lőtt. Pócs lövésével gyorsan újra vezethetett volna a Makó, erre az első fél óra végééig kellett várni, ekkor ismét Popgeorgiev volt eredményes, aki egy röviden kiütött labdát lőtt be. Magyar gólját les miatt elvette a játékvezető a szünet után, de korábban is lezárhatta volna a meccset a Makó: erre végül a 90. percben került sor, amikor Rabecz cselei után hozta ziccerbe Juhászt, aki élt is a lehetőséggel.

Győzni tudott a HFC is, miután egy kiélezett mérkőzésen a hajrában higgadtabb és pontosabb maradt a Dabas-Gyón otthonában, Asztalos találatával pedig a három pontot érő gólt is megszerezték a kék-sárgák.

NB III. Közép csoport, 31. forduló

17.00

Dabas-Gyón FC–Hódmezővásárhelyi FC 0–1 (0-0)
Dabas, Dabas-Gyón FC Sporttelep, vezette: Dombi Olivér (Dobos, Pálinkás).
Dabas-Gyón: Kertész – Szabó P., Horváth A., Ablonczy, Albert, Peres, Delea (Sitku, 85.), Bene, Pusztai, Karacs (Vertetics, 85.), Iván. Edző: Ócsai János.
HFC: Weszelovszky – Asztalos, Molnár B., Ondrejó (Huszár, 85.), Tapiska (Kiss K., a szünetben), Németh K. (Pálhegyi, a szünetben), Bata, Pilán, Povázsai (Erhardt, 85.), Antman, Hegedűs M. (Gyüre, a szünetben). Edző: Koncz Zsolt.
Gól: Asztalos (81.).

Makó FC–Cegléd 3–1 (2-1)
Makó, vezette: Práth Dávid (Zahorecz, Pogonyi).
Makó: Bordás – Tamaskó (Varga R., 93.), Dóra (Magyar, a szünetben), Seres, Popgeorgiev (Széll, 77.), Babolek (Rabecz, 86.), Zámbori, Sirokmán, Pócs, Sziklási, Nikics (Juhász J., 77.). Edző: Siha Zsolt.
Cegléd: Mikler – Bagó, Szabó R., Polyák, Kocsis, Horváth B., Kuti, Pleszkán, Annus, Juhász A. (Kovács, 73.), Markó. Edző: Ványi Zsolt.
Gól: Popgeorgiev (6., 32.), Juhász (91.), ill. Annus (12.).

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14