NB III tabella megtekintése

Felemás vasárnap az NB III.-ban

Legyőzte riválisát a Makó.

Maratoni meccset játszott a Hódmezővásárhelyi FC, hiszen villámlás miatt egyszer félbeszakadt a meccs, az időjárás viszont engedte, hogy végigjátsszák a találkozót. Azt a találkozót, amelyet rosszul kezdett a HFC, korán előnybe került így az Iváncsa. Ez felébresztette a hazaiakat, és a folytatásban több nagy lehetőséget is kidolgoztak: ziccerből sem sikerült kiegyenlíteni, mindez pedig azért volt igazán fájó, mert a kontrából kétgólosra növelte előnyét az Iváncsa. A folytatásban is a HFC dominált a helyzeteket illetően, majd emberelőnyét gólra is váltotta a kék-sárga együttes, Asztalos érkezett egy beadásra a hosszún. Végül Povázsai kiállítása miatt a HFC is tíz emberrel fejezte be a meccset, az egyenlítés pedig már nem sikerült.

Uralta a meccset a Makó a Dunaújváros vendégeként: a Maros-partiak egy kicsiben elvégzett szabadrúgás után kerültek előnybe, amit Sziklási lőtt rá távolról, majd a kipattanót Babolek kotorta be közelről. Végig koncentráltan és jól zárt a makói védelem, amely kimondott ziccert nem is engedett ellenfelének: egy szöglet utáni fejest leszámítva komoly gólszerzési lehetősége nem is akadt a Dunaújvárosnak, így értékes három pontot szerzett a Makó. Siha Zsolt csapata ezzel négy pontra megközelítette a harmadik helyre visszaeső ellenfelét.

NB III. Közép csoport, 32. forduló

17.00

Hódmezővásárhelyi FC–Iváncsa 1–2 (0-1)
Hódmezővásárhely, vezette: Nagy Attila László (Zahorecz, Varga L.).
HFC. Bencze – Asztalos, Molnár B., Ondrejó, Németh K. (Molnár Á., a szünetben), Bata, Pilán (Huszár, 78.), Povázsai, Antman (Gyüre, 78.), Kiss K. (Tapiska, a szünetben), Erhardt (Hegedűs, a szünetben).Edző: Koncz Zsolt.
Iváncsa:Varga Á. – Nyul, Kercsó, Kozma, Suszter (Szellák, 91.), Kovács S., Aradi, Cseszneki (Balogh L., 69.), Pribék, Fehér, Molnár T. Edző: Tóth András.
Gól: Asztalos (80.), ill. Cseszneki (28.), Suszter (53.).
Kiállítva: Povázsai (85.), ill. Nyul (70.).

Dunaújváros–Makó 0–1 (0-1)
Dunaújváros, vezette: Gáspár András (Molnár A., Sáfárik).
Dunaújváros: Ásványi – Molnár S. (Hompót, 83.), Tölgyesi V., Székely, Papp M. (Petró, a szünetben), Novák, Dorogi (Szél, 73.), Bozsoki, Balogh Á., Barna (Tölgyesi P., 87.) Huszty. Edző: Varga Balázs.
Makó: Bordás – Tamaskó, Dóra, Seres, Popgeorgiev (Széll, 80.), Babolek (Juhász, 87.), Sirokmán, Major (Zámbori, 68.), Pócs, Sziklási (Magyar, 68.), Nikics. Edző: Siha Zsolt.
Gól: Babolek (15.).

(Fotó: Ádok Zsanett)

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14