NB III tabella megtekintése

Élbolybeli ellenfelek az NB III.-ban

Dunaújvárosban a Makó, zárkózhat a HFC.

A 32. fordulót rendezik az NB III. Közép csoportjában: vasárnap 17 órától a Makó FC a második helyen álló Dunaújváros vendégeként lép pályára, míg a Hódmezővásárhelyi FC a hatodik Iváncsát látja vendégül.

Megerősítette negyedik helyét a Makó FC, miután a Mohácsot követően a Ceglédet is legyőzte. Most egy igazi rangadó vár Siha Zsolt tanítványira, hiszen a második helyen álló Dunaújváros vendégei lesznek – a két csapatot ráadásul csak hét pont választja el egymástól, így ha nyerni tudnának a Maros-partiak vasárnap, a hátralévő hat meccsre még teljesen nyílt lehetne a versenyfutás a dobogós helyekért. A Dunaújváros nem a legjobb formában van, hiszen utóbbi négy meccsén csupán egy pontot szerzett, legutóbb a Balassagyarmat vendégeként kapott ki ; egyben pedig erre a meccsre elveszítette a rutinos Báló Tamást is. A két csapat makói meccsén egyébként 1–0-ás vendégsiker született.

Jó formában van viszont a Hódmezővásárhelyi FC ellenfele, az Iváncsa ugyanis veretlen maradt az elmúlt öt meccsén, és igen eredményesen is futballoznak, hiszen 63 góljuknál többet csak a Kozármisleny szerzett a liga csapatai közül. A HFC is azzal a tudattal léphet pályára, hogy győzelme esetén még bőven lehet esélye megelőznie riválisát, hiszen csak öt pont a lemaradása a hatodik helyen álló Iváncsához képest – igaz, az utóbbi időben az Iváncsával szemben sok sikerélménye nem termett a vásárhelyieknek, viszont hazai pályán reménykedhet a három pontban Koncz Zsolt csapata.

A vasárnap 17 órakor kezdődő Dunaújváros-Makó és HFC-Iváncsa meccsekről eredménykövetővel jelentkezünk!

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14