NB III tabella megtekintése

Egymillió forintra büntették a HFC-t

Adományokat vár a vásárhelyi klub.

A Magyar Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottsága a FEB-III-157/2022. (05.12). számú határozata értelmében 1.000.000,-ft pénzbüntetéssel sújtotta egyesületünket – áll a Hódmezővásárhelyi FC közleményében.

A HFC-t a Szekszárd elleni idegenbeli bajnokin történtek miatt büntették meg, amikor is a lefújást követően 1 fény- és füsthatású pirotechnikai esztközt hoztak működésbe a vendégszurkolók – állítja a mérkőzés ellenőre.

Horváth Zoltán, a klub elnöke ugyanakkor úgy véli, a fotó alapján nem beazonosítható, hogy HFC szurkolók voltak az elkövetők, a meccset pedig nem a vásárhelyi klub rendezte, nem is indítottak szervezett szurkolói túrát a meccsre.

– Lehet, hogy a nagyobb és tehetősebb egyesületek farzsebből kiperkálják az ilyen mértékű büntetéseket, de nekünk erre sajnos nincs lehetőségünk. Abban is biztos vagyok, hogy a „munkával túlterhelt” szövetségi ellenőrök javadalmazását biztosítani kell és erre a büntetés kiváló alternatívát jelent. Viszont ekkora összeget egyszerűen nem tudunk kifizetni és nem tudjuk elfogadni, hogy az egyébként is horrorisztikus versenyeztetési költségek mellett még a tőlünk teljesen független büntetési tételeket is nekünk kelljen állni.

Fennálló MLSZ tartozás esetén a nevezésünket sem fogják a következő szezonra elfogadni – tette hozzá Horváth Zoltán.

Egyúttal felhívták a szurkolók figyelmét, aki tud, segítsen adományával:

Hódmezővásárhelyi Futball Club
12068009-00106454-00100003
megjegyzés: büntetés

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14