Vasárnap az SZVSE pályaválasztásával kezdődik meg az NB III.-as feljutásért vívott osztályozó: a Csongrád-Csanád megyei bajnok Mórahalmon fogadja Zala megye bajnokát, a Teskándot.
A Vasutasok szerdán megnyerték a megyei magyar kupát, méghozzá úgy, hogy a kulcsjátékosait pihentette Paksi Péter vezetőedző. A Teskánd legutóbb múlt hét szombaton lépett pályára, akkor hazai környezetben 9–3-ra nyert a Szepetnek ellen.
A zalaiak kulcsembere lehet az idén 30 meccsen összesen 59 gólt szerzett Pergel Bence: a 23 éves támadó megjárta a Ferencvárost és az MTK Budapestet is, meggyőző fölénnyel lett gólkirály. Nem sokkal maradt el tőle Andi Taci, az SZVSE gólfelelőse ugyanis 43 alkalommal köszönt be a bajnokságban, minden sorozatot figyelembe véve pedig 49 találatnál jár idén.
A vasárnap 17.30-tól kezdődő mérkőzésen még a lényegi kérdés ugyan nem dől el, de 90 perccel közelebb leszünk ahhoz, melyik csapat kezdheti meg a következő szezont a harmadosztályban. A párharc során él az idegenben lőtt gól szabálya.




