NB III tabella megtekintése

Három új makói igazolás

Fiatalok érkeztek a Maros-partiakhoz.

Lévai Norbert és Stefan Vladul érkezését már korábban bejelentette a Makó FC, a Maros-parti csapat most három újabb igazolásról adott hírt a közösségi oldalán.

Csatlakozik a csapathoz Ásós Dániel Márk, a 18 éves játékos a Kecskemét akadémiájától érkezik a hagymavárosiakhoz. Korábban a megyében a Szatymaz, a Sándorfalva, a SZEAC és a Szeged-Csanád GA kötelékében is játszott, a legutóbbi szezonban a kecskemétiek U19-es csapatában szerepelt.

A 18 éves Borbély Bence sem ismeretlen Csongrád-Csanád megyében, hiszen Apátfalván, majd Makón is futballozott, mielőtt 2018-ban a Békéscsabához szerződött. Az előző idényben többnyire a csabaiak U19-es csapatában játszott, de három alkalommal az NB III.-as csapatban is pályára lépett.

A 21 éves Zana Dávid a szlovéniai Lendvától tér vissza a megyébe, hiszen egy szezonnal korábban az SZVSE-ben játszott az NB III.-ban, de a Tisza Volán nevelése az MTK Budapestben és a Puskás Akadémiában is játszott korábban.

A Makó szerdán 18 órától a Békéscsaba II. ellen játssza első nyári felkészülési meccsét.

(Fotó: Makó FC)

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14