A Magyar Labdarúgó Szövetségben csütörtökön elkészítik a MOL Magyar kupa első fordulójának párosításait. A csapatokat földrajzi elhelyezkedésük szerint négy, 32 tagú csoportba sorsolták, az első két forduló során ezekből a csoportokból kaphatnak ellenfeleket a csapatok.
Mind az öt Csongrád-Csanád megyei csapat (Makó, Hódmezővásárhelyi FC, SZVSE, Deszk, Székkutas) a Dél-keleti csoportban kapott besorolást, csütörtökön pedig kiderül, augusztus 6-án kivel találkoznak majd az első fordulóban. Megyénkből a Szeged-Csanád Grosics Akadémia lesz még ott a főtáblán, ám az NB II.-es klub majd a harmadik fordulóban kapcsolódik be a küzdelmekbe.
A Dél-keleti csoport:
ASR Gázgyár (BLASZ I.), Bugyi (Pest I.), Ceglédi VSE (NB III.), FC Dabas (NB III.), Dabas-Gyón FC (Pest II.), Deszk (Csongrád-Csanád I.), Dunakeszi (Pest I.), ESMTK (NB III.), Kiskunfélegyháza (Bács-Kiskun I.), Fővárosi Vízművek (BLASZ I.), Füzesgyarmat (NB III.), Hódmezővásárhelyi FC (NB III.), Jászberény (NB III.), Kalocsa (Bács-Kiskun I.), Kecel (Bács-Kiskun I.), Kecskeméti LC (Bács-Kiskun I.), Kisújszállás (Jász-Nagykun-Szolnok I.), Körösladány (NB III.), Lajosmizse (Bács-Kiskun I.), Mezőkovácsháza (Békés II.), Mezőmegyer (Békés II.), Makó FC (NB III.), Monor SE (NB III.), Péceli SSE (Pest I.), Rákosmente FC (BLASZ I.), REAC (Pest I.), SZVSE (Csongrád-Csanád I.), Székkutas (Csongrád-Csanád II.), Szolnoki MÁV FC (NB III.), Testvériség-Újpalota (BLASZ I.), Tiszaföldvár (Jász-Nagykun-Szolnok I.), Törökszentmiklós (Jász-Nagykun-Szolnok I.).




