Az MTK akadémiáján nevelkedett Pesuth Simonnal erősített a Hódmezővásárhelyi FC: mint a klub közösségi oldalán beszámol róla, a 2004-es születésű játékos már a felnőtt labdarúgásban is belekósolt, hiszen legutóbb a Tökölben játszott.
– Simon játszott a Szegedi VSE elleni kupadöntőben, ott figyeltem fel rá és remek játékára. Ezt követően a szüleit is sikerült meggyőznünk arról, hogy Hódmezővásárhelyen jó helyen lesz és akár Molnár Ádinéhoz hasonló utat járhat be. Ha nehéz szívvel is, de lehetőséget teremtettek Simonnak arra, hogy nálunk játsszon, hiszen ők is látják, hogy van potenciál Simiben a továbbfejlődésre! A csapat az első perctől befogadó volt vele. Egy mindig jó kedvű srác, aki a pályán fiatal kora ellenére is nagyon érett és csupaszív játékos. Nálunk mondhatni teher nélkül lesz lehetősége arra, hogy még jobbá váljon. Külön öröm, hogy több poszton is bevethető, jobboldali védőként és szélső támadóként sem jön zavarba, de a pálya közepén sincs elveszve. A teszteken remek teljesítményt produkált, ami pedig talán a legfontosabb, hogy emberileg is tökéletesen illik a közösségünkbe – mondta az új igazolásról Szűcs Róbert, a HFC sportigazgatója.
(Fotó: HFC)
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB III
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | IVÁNCSA KSE | 84 |
| 2. | KECSKEMÉTI TE | 80 |
| 3. | BUDAPEST HONVÉD-MFA II. | 73 |
| 4. | FC DABAS | 71 |
| 5. | FERENCVÁROSI TC II. | 70 |
| 6. | ESMTK | 57 |
| 7. | HR-RENT KOZÁRMISLENY | 57 |
| 8. | MONOR | 56 |
| 9. | DABAS-GYÓN FC | 55 |
| 10. | PAKSI FC II. | 52 |
| 11. | ÚJPEST FC II. | 51 |
| 12. | RÁKOSMENTE FC | 48 |
| 13. | DUNAÚJVÁROS | 47 |
| 14. | SZEKSZÁRDI UFC | 47 |
| 15. | VÁC FC | 47 |
| 16. | HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC | 46 |
| 17. | KÖRÖSLADÁNYI MSK | 40 |
| 18. | TAKSONY SE | 32 |
| 19. | SZEGEDI VSE | 24 |
| 20. | MAJOSI SE | 14 |




