Egy-egy mérkőzést rendeztek pénteken a megyei I. és II. osztály nyitófordulójából.
A megyei élvonalban ugyan bátran kezdett a Balástya, azonban egy szöglet utáni lecsorgót Skribek Benedek lőtt a vendégek kapujába. A folytatásban növelhette volna előnyét a Tiszasziget, erre egészen a szünet előtti percig kellett várni, amikor ismét egy szöglet után Magyar emelkedett a legmagasabbra, és fejelt a balástyai kapuba. Ez sem szegte a vendégek kedvét, akik továbbra is motiváltan futballoztak, ugyanakkor kevés lehetőséget alakítottak ki. A szigetiek akár nagyobb arányú győzelmet is arathattak volna, de sikerük nem forgott veszélyben.
A megyekettőben negyed óra elteltével talált be a Csengele a Makó II. otthonában: a meccs viszont az utolsó harmadban dőlt el, amikor további három alkalommal voltak eredményesek a vendégek, így mindhárom pontot elvitte a Csengele Makóról.
Megyei I. osztály, 1. forduló
Tiszasziget–Balástya 2–0 (2–0)
Tiszasziget, vezette: Gargya Balázs (Aczél, Minda).
Tiszasziget: Kiss D. – Lipták, Skribek B., Szabó D., Magyar (Kökény, 56.), Bálint D., Skribek Á. (Farkas F., 72.), Albert (Drágity, 62.), Bánóczki (Oláh, 62.), Vajna, Varga G. (Varga Z., 72.). Játékos-edző: Magyar György.
Balástya: Prcic – Sári, Bitó (Tóth P., a szünetben), Mágocsi (Huszka, 85.), Gera, Vámos N., Kormos (Szádeczky, 62.), Márkus, Tóth G. (Horváth Cs., a szünetben), Faragó (Nagymihály, a szünetben), Vámos T. Edző: Kiss Máté.
Gól: Skribek B. (7.), Magyar (44.).
Megyei II. osztály, 1. forduló
Makó II.–Csengele 0–4
Gól: Kovács E. (15., 72.), Barta M. (63.), Szalai B. (89.).




