A hétvégi szünet után szerdán már ismét bajnoki pontokért lépnek pályára az NB III.-as csapatok: a két Csongrád-Csanád megyei csapat egyaránt idegenben lép pályára hétközben.
Sűrű heteket él a Hódmezővásárhelyi FC, amely szombaton még kupameccset játszott – viszont elszenvedte szezonbeli első vereségét, igaz, ha szigorúan nézzük, 90 perc alatt még nem talált legyőzőre a csapat. A kupabúcsú után szerdán az MTK Budapest II. otthonában próbálhatja meg tovább nyújtani eddigi remek sorozatát a bajnokságban a HFC, amely öt forduló után pontveszteség nélkül áll a bajnokságban. Az MTK II. eddig 9 pontot szerzett, két vesztes meccs után zsinórban három nyert meccsnél jár, és az Iváncsa mögött az eddigi második legtöbb gólt lőtte a szezonban – azaz a vásárhelyieknek igazán oda kell figyelniük majd védekezésben.
Tíz nap után lép pályára a Makó FC, amely viszont három vereség után játszik majd a Cegléd otthonában. Egy olyan ellenfélhez látogatnak a Maros-partiak, amely szintén gödörben van, hiszen legutóbbi négy bajnokiján nem tudott pontot szerezni, a két csapat pedig éppen egymás mellett helyezkedik el a tabellán – sok szempontból fontos három pontot osztanak ki tehát szerdán. Kérdés, hogy a hétvégi pihenés mit vált majd ki a makóiakból, azonban ha szeretnének felzárkózni, akkor mindenképp nyerniük kell hétközben.
A szerdán 17.30-kor kezdődő MTK II.–HFC és Cegléd–Makó mérkőzésekről eredménykövetővel jelentkezünk!
(Fotó: Fejes Loretta, HFC)
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB III
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | IVÁNCSA KSE | 84 |
| 2. | KECSKEMÉTI TE | 80 |
| 3. | BUDAPEST HONVÉD-MFA II. | 73 |
| 4. | FC DABAS | 71 |
| 5. | FERENCVÁROSI TC II. | 70 |
| 6. | ESMTK | 57 |
| 7. | HR-RENT KOZÁRMISLENY | 57 |
| 8. | MONOR | 56 |
| 9. | DABAS-GYÓN FC | 55 |
| 10. | PAKSI FC II. | 52 |
| 11. | ÚJPEST FC II. | 51 |
| 12. | RÁKOSMENTE FC | 48 |
| 13. | DUNAÚJVÁROS | 47 |
| 14. | SZEKSZÁRDI UFC | 47 |
| 15. | VÁC FC | 47 |
| 16. | HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC | 46 |
| 17. | KÖRÖSLADÁNYI MSK | 40 |
| 18. | TAKSONY SE | 32 |
| 19. | SZEGEDI VSE | 24 |
| 20. | MAJOSI SE | 14 |




