Tóth Attila lett a PMFC sportigazgatója

Új szerepkörben a szegedi szakember.

Korábban NB I.-es gólkirály volt futsalban, karrierje után a Vasas Kubala Akadémián játékos-megfigyelőként, majd az NB II.-es Siófok sportigazgatójaként dolgozott – most viszont a másodosztályú PMFC sportigazgatójának nevezték ki Tóth Attilát.

– György Tamás tulajdonostól a nyár elején kaptam azt a megtisztelő feladatot, hogy aktívan besegítsek a PMFC keretének kialakításába. Úgy gondolom, remek csapatmunkával egy olyan játékosállományt tudtunk összeállítani, akik alázatosak a futball iránt, éhesek a sikerre és fejlődni szeretnének – kezdte székfoglalóját Tóth Attila. – Az NB II-es gárda játékosainak kiválasztása nem egyszemélyi döntés eredménye, a vezetőedzővel és szakmai stábjával közösen zajlik a munka és azon szerencsés helyzet áll fent, hogy mindenkit közös cél vezérel. Nem várunk el csodát, a kitartó, türelmes munkában hiszünk, hiszen még egy hosszú építkezés elején járunk. Az eredményességet is figyelembe véve szeretnénk a mérkőzéseken hétről hétre szórakozást nyújtani szurkolóinknak – nyilatkozta a klub honlapján Tóth Attila.

(Fotó: PMFC)