Mindkét Csongrád-Csanád megyei csapat nyerni tudott az NB III. Közép csoportjának 9. fordulójában.
A Makó meccse közel fél óráig igen kiegyenlített találkozót hozott, majd Ásós bravúrjára is szükség volt egy közeli lövésnél, hogy ne a Paks II. szerezze meg a vezetést. Nem sokkal később viszont a makóiaknál volt az előny, miután Juhász lövését még kiszedte a vendégek kapusa, de a kipattanót Popgeorgiev már belőtte. A makóiak támadója egy lesgólt is jegyzett az első félidőben, majd a szünet után ismét Ásós mutatott be egy nagy védést egy paksi kontra után. Erre is makói gól érkezett, ekkor Lévai szabadrúgása után Juhász fejjel volt eredményes, 2-0. A vendégek húsz perccel a vége előtt szépítettek, de labdájuk nem volt a döntetlenhez, így a Makó szezonbeli második csapatként győzte le a Paks II.-t.
A Hódmezővásáhelyi FC nehezen lendült játékba, majd Bata megindulását követően kiharcolt egy büntetőt, amit Irmes lőtt a Honvéd II. kapujába. A vendégek ugyan szervezetten játszottak, de helyzetekig nem jutottak – a szünet után pedig gyorsan megduplázta előnyét a HFC, miután Szabó Péter lőtt egy bombagólt. Ezt követően is a vásárhelyiek irányították a meccset, majd Irmes nagy erejű lövésével beállították a végeredményt is: végig uralta a találkozót, és magabiztosan nyert a HFC a Honvéd II. ellen.
NB III. Közép csoport, 9. forduló
16.00
Makó FC–Paksi FC II. 2–1 (1-0)
Makó, vezette: Gál Péter (Czeglédi, Zahorecz).
Makó: Makó: Ásós – Belanka, Juhász, Popgeorgiev (Frank, 91.), Csányi (Kiss L., 57.), Zámbori, Zana (Varga R., a szünetben), Sirokmán, Rabecz (Széll, 57.), Nikics (Borbély, 93.), Lévai. Edző: Siha Zsolt.
Paks II.: Kovács – Gregor, Osztermájer, Debreceni (Heisler, 81.), Horváth K. (Nagy M., 63.), Görög, Skripek (Lakatos-Lengyel, a szünetben), Szécsi (Zoltán, 63.), Volter, Szekszárdi, Pesti (Ribár, a szünetben). Edző: Kindl István.
Gól: Popgeorgiev (38.), Juhász (60.), ill. Valter (71.).
Hódmezővásárhelyi FC–Budapest Honvéd II. 3–0 (1-0)
Hódmezővásárhely, vezette: Fehérvári Patrik (Flinta, Ancsin).
HFC: Deczki – Molnár B., Hunya, Bata, Irmes, Orosz, Pesuth, Zabari, Barta, Hegedűs, Szabó P. Edző: Antal Krisztián.
Honvéd II.: Gyetván – Petkovics, Sebe, Németh B., Puktiejev, Fábiánkovits, Feledy, Kozma, Kulbacsuk, Pintér, Kocsis. Edző: Szamosi Tamás.
Gól: Imres (35., 71., az elsőt 11-esből), Szabó P. (53.).
(Fotó: Fejes Loretta)
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB III
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | IVÁNCSA KSE | 84 |
| 2. | KECSKEMÉTI TE | 80 |
| 3. | BUDAPEST HONVÉD-MFA II. | 73 |
| 4. | FC DABAS | 71 |
| 5. | FERENCVÁROSI TC II. | 70 |
| 6. | ESMTK | 57 |
| 7. | HR-RENT KOZÁRMISLENY | 57 |
| 8. | MONOR | 56 |
| 9. | DABAS-GYÓN FC | 55 |
| 10. | PAKSI FC II. | 52 |
| 11. | ÚJPEST FC II. | 51 |
| 12. | RÁKOSMENTE FC | 48 |
| 13. | DUNAÚJVÁROS | 47 |
| 14. | SZEKSZÁRDI UFC | 47 |
| 15. | VÁC FC | 47 |
| 16. | HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC | 46 |
| 17. | KÖRÖSLADÁNYI MSK | 40 |
| 18. | TAKSONY SE | 32 |
| 19. | SZEGEDI VSE | 24 |
| 20. | MAJOSI SE | 14 |




