Remekül kezdte a Kecskemét II. elleni bajnokit a Hódmezővásárhelyi FC: a hazaiak a kapujuk elé tudták szegezni ellenfelüket, és mintegy negyed óra játékot követően egy szöglet után vezetéshez is jutottak, amikor Molnár Bence fejelt be a sarokrúgást követően a labdát. Lendületben is maradt a HFC, egy centerezésről nem sokkal maradt le Irmes, majd ismét egy pontrúgás hozott gólt: a bal oldali szabadrúgásra az előrehúzódó Hunya érkezett, és fejelt a keresztléc alá, 2-0. Nem sokáig volt azonban kétgólos előnyben a HFC, a vendégek is fejesből szépítettek, egy indítást követően nem tudott tisztázni a HFC, majd a beívelést Győri Benjámin fejelte az ötösről a vásárhelyi kapuba, 2-1, három fejesgóllal.
A szünet után is egy rögzített szituáció után állt közel a gólhoz a HFC: Schildkrautot rántották le a tizenhatos jobb sarkánál, majd ő tekerte középre a labdát, lapos centerezése azonban a hosszú kapufa tövén csattant, majd az érkező Hunyáról is a lécre pattant a labda. A folytatásban kicsit leült a meccs, és a vendégek voltak aktívabbak a kapu előtt, de a vásárhelyi védelem helyt állt.
Bő húsz perccel a vége előtt megélénkült a vásárhelyi csapat, a csereként beszállt Hegedűs forgatta meg a vendégek védelmének jobb oldalát, majd Szabóhoz passzolt vissza, aki a felfutó Oroszt ugratta ki a jobb oldalon, lapos passzát pedig a középen érkező Pesuth lőtte a kapuba, mintaszerű akció végén 3-1. Nem sokkal később ismét egy jobb oldali akció után érkezett középre a labda, de Barta nem talált kaput.
Egy szöglet után végleg eldőlt a meccs: a bal oldali kornernél alászaladt a labdának a vendégek kapusa, így Pesuthnak nem volt nehéz dolga, 4-1. Sőt, nem sokkal később egy újabb szöglet után Hunya fejese a keresztlécről jött le, de a lecsorgót Molnár már befejelte, 5-1. A hatodik vásárhelyi gól is egy szöglet után született, még ha nem is közvetlenül: a sarokrúgás utáni lecsorgóra Povázsai érkezett, aki 18 méterről kapásból lőtt a jobb alsóba, 6-1 – ezzel a szezon legnagyobb arányú győzelmét aratta a HFC!
NB III. Közép csoport, 11. forduló
12.30
Hódmezővásárhelyi FC–Kecskeméti TE II. 6–1 (2-1)
Hódmezővásárhely, vezette: Leél-Őssy Ádám (Zahorecz, Bencze).
HFC: Deczki – Molnár B., Tapiska (Barta, a szünetben), Schildkraut (Povázsai, 66.), Hunya, Bata (Hegedűs, 66.), Irmes (Kenderesi, 80.), Orosz, Pesuth (Fődi, 80.), Zabari, Szabó P. Edző: Antal Krisztián.
Kecskemét II.: Cseh – Szamosi, Hatvani, Major (Ádelhardt, 80.), Bellák (Kovács Á., 60.), Győri B., Kuchta (Vén, a szünetben), Barkóczi, Győri Á. (Jászai-Deák, 80.), Györgye (Horváth M., 80.) Szalai. Edző: Szabó Tibor.
Gól: Molnár B. (19., 79.), Hunya (28.), Pesuth (68., 77.), Povázsai (85.), ill. Győri B. (32.).
(Fotó: HFC)




